Drávaszögi óvónők a Felvidéken

190
07-Ovoda-1

A Comenius Iskolai Együttműködés keretében Egészségtudatos magatartás alakításának intézményi lehetősége címmel kezdődött program tavaly nyáron, amelyben négy ország öt óvodája, köztük a bellyei Gerle óvoda és kihelyezett tagozatai is részt vesznek. A hét végén a felvidéki ragyolci óvoda fogadta a partneróvodák képviselőit.

A Comenius Iskolai Együttműködési Program keretében évről évre újabb óvodák és iskolák  működnek együtt szerte Európában egy-egy közösen kidolgozott projekt megvalósítása érdekében. Az oktatási intézmények dolgozói, diákjai, az óvodai nevelők és szülők folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, közösen dolgoznak a pályázatban vállalt feladatok teljesítésén. A Comenius program keretében zajló Egészségtudatos magatartás alakításának intézményi lehetősége elnevezésű projektben négy ország – Románia, Szlovákia, Magyarország és Horvátország – öt óvodája vesz részt. A két év során számos közös eseményt is terveznek. Így egyazon napon például mind az öt intézmény tartott már „szívnapot”, „kézmosás napot”, valamint a résztvevő óvodák is szerveznek egy-egy programot, képzést, ahol vendégül látja a többieket. A hét végén a felvidéki Ragyolc óvodájában értékelték ki eddigi tevékenységüket.

– A partnereknek időnként személyesen is találkozniuk kell, így lehetőségünk nyílik jobban megismerni egymást. A felvidéki négynapos találkozón elsősorban az eddigi munkánkat összegeztük. Ezenkívül nagyon hasznos és érdekes előadásokat is hallhattunk, például a palócok történetéről. Megismerkedtünk a szlovákiai kollégák munkájával, nevelési módszereikkel. Különböző foglalkozásokon is részt vettünk, és a vidék nevezetességeivel is ismerkedtünk – közölte lapunkkal Ruzsicska Ilonka kopácsi óvónő. Elmondta azt is, hogy a ragyolci óvodában két magyar és egy szlovák csoportban folyik a munka.

A Gerle óvodát öt fő képviselte a szlovákiai találkozón.

A következő programtalálkozót Székelyudvarhelyen tartják május végén.

07-ovonk-3

07-ovon

 

 

{fcomments}