Drágább lesz a szemétszállítás a Drávaszögben

164
06-Szemt

A Baranjska čistoća vállalat a háztartásokban élő személyek száma alapján határozná meg a szemétszállítási díjat.

A „Baranjska čistoća” (Baranyai Tisztaság) vállalat új modellt keres a szemétszállítási díjak meghatározásához. A szemét elszállítása nagy valószínűséggel olcsóbbá válik az egyedül élők és a kétszemélyes háztartások számára, míg megdrágul a három és több főből álló háztartások esetén. Célunk mindemellett az, hogy a szemétszállítás ne terhelje meg a kelleténél nagyobb mértékben a családi költségvetést – hangzott el azon a koordinációs ülésen, amelyen a baranyai járások elöljárói, Pélmonostor polgármestere, valamint a szóban forgó cég vezetői vettek részt.

Egyébként a 120 literes kukák havi díja 44 kúna, ezután egy háromtagú háztartásnak 9 kúnával többet, 53 kúnát kell majd fizetnie. Előfordulhat azonban, hogy az emelkedő üzemanyagárak miatt a távolság alapján fogják meghatározni a tarifákat, hiszen a Drávaszögben egyetlen szemétlerakóhely van csak, méghozzá Pélmonostoron, így egyáltalán nem mindegy, hogy a közeli Karancsról vagy a távoli Kiskőszegről szállítják-e a hulladékot. Emellett az is gondot okoz, hogy sokan nem fizetik a díjakat, a legtöbben Kopácson, Várdarócon, Laskón, Csúzán, Vörösmarton és Kiskőszegen nem rendezik szemétszállítási számláikat.