December 9-től Pécs és Eszék között újra utazhatunk vonaton

0
118

Eszék és Pécs között 2012 óta nincs vasúti összeköttetés, december 9-től viszont ismét járnak a vonatok, naponta négy pár szerelvény közlekedik majd a két megyeszékhely között. Az első próbajáratra Eszék város napján, december 2-án került sor, amikor hat év után újra begördült egy vonat Eszékről a pécsi pályaudvarra.

Eszék város napja alkalmából egy különjárat érkezett múlt vasárnap délután Pécsre, hogy ünnepélyes keretek között jelentsék be a Pécs-Magyarbóly-Pélmonostor-Eszék járat újraindítását. A vonatról leszálló utasokat a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar fogadta. Az ünnepi aktuson jelen volt Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Ivan Vrkić, Eszék első embere, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul és Veszprémi László, a Magyar Államvasutak stratégiai és fejlesztési főigazgatója is.

Naponta négy pár vonat fog közlekedni december 9-től Pécs és Pélmonostor között. Húszpercnyi magyarbólyi tartózkodást követően lépik át a határt – mondta el Veszprémi László, a vasúttársaság stratégiai és fejlesztési főigazgatója.

A másodosztályú egyirányú jegy 25 kúnába, a kétirányú 50 kúnába kerül. A hat és a tizenkét év közötti gyermekek fél áron utazhatnak. Pélmonostorról Eszékre a horvát vasút biztosítja a csatlakozást.

A Drávaszög és az anyaország között 2012 decemberéig volt rendszeres vasúti összeköttetés, akkor a horvát vasút illetékesei úgy döntöttek, hogy kis kihasználtsága miatt három kishatárforgalmú vasútátkelőnél megszüntetik a vonatközlekedést. A bezárás a Kotor–Murakeresztúr, Kapronca–Gyékényes és a Pélmonostor–Magyarbóly szakaszt érintette. Az utóbbinál „áldozatul esett” a Szarajevó-Eszék-Pécs-Budapest között közlekedő Dráva InterCity is.

Két évvel később a HMDK közbenjárására rövid időre újraindult ugyan a személyforgalom, azonban a 2015 őszén bekövetkezett migrációs válság óta ismét szünetelt. Jankovics Róbert a vasúti közlekedés újraindításáról több ízben is tárgyalt Oleg Butković tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszterrel.

Képviselővé választásom utáni első teendőim közé tartozott, hogy felvegyem a kapcsolatot Oleg Butković miniszterrel, akivel azóta több ízben is tárgyaltam a vasúti összeköttetés visszaállításának az érdekében. Örülök, hogy ennek fontosságát végre felismerték, és decembertől újra utazhatunk vonattal Pélmonostorról Pécsre. A Drávaszög és Magyarország közti közvetlen vasúti összeköttetés nemcsak a helyi magyarság, hanem az egész Horvát-Baranya számára fontos – mondta Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője.