Dankó-est a Népkörben

0
58

November 9-én került sor az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület magyarnóta-estjére. A Drávaszög és Szlavónia különböző településeiről is érkeztek résztevők, hogy együtt nótázzanak és hallgassák az újbezdáni Kubikos zenekar műsorát.

Két évtizede már, hogy megrendezik a Dankó Pista magyarnóta-estet a Népkörben. Szombati rendezvényük egyúttal megemlékezés is volt Marczi Ervinről, aki huszonöt évig volt elnöke a nagy múltú egyesületnek, és aki nagy nótakedvelő hírében állt.
– Sokszor megtörtént, hogy az összejöveteleink, üléseink közös nótázással végződtek – mondta a rendezvény kezdetén Farkas Ibolya, az est szervezője, hozzátéve, szerették volna ezt a szép szokást feleleveníteni.

Majd Farkas Tivadar szólt néhány szót a magyar nótáról és a csárdásról, keletkezésükről, történetükről. A zenét az újbezdáni Kubikos tamburazenekar szolgáltatta, csatlakozott hozzájuk egy magyarországi cigányprímás is. Játszottak nótát, csárdást, mulatóst, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Az esten részt vettek a helyieken kívül a környék nótakedvelői is, ők Laskóról, Kopácsról, Várdarócról, Dárdáról, Nagybodolyáról, Sepséről, Karancsról, Kórógyról,  Vukovárról és Vinkovciból érkeztek, hogy együtt énekeljenek és egy emlékezetes estet töltsenek el együtt. 

A rendezvény a Bethlen Gábor Alap és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával valósult meg.