A Pakráci Magyarok Közössége az egyik legaktívabb magyar szervezet a nyugat-szlavóniai szórványban, legnagyobb rendezvényük a Pakráci Magyar Nap, melyet idén az új pakráci korzón rendeztek meg július utolsó hétvégéjén, a programban alkalmi kultúrműsor és gasztronómiai bemutató szerepelt.
Az eseményen a város magyarjai mellett a környéken élő nemzettársaink és egyéb kisebbségek tagjai is rendszeresen részt vesznek.
Az idei rendezvény vendégelőadói a Vukovári Magyarok Egyesülete, a dežanovaci, a nagypiszanicai, a dályhegyi, a kiskőszegi és a kórógyi kultúregyesületek táncosai és énekkarai voltak. A gasztronómiai bemutatón pedig a verőcei és a daruvári magyarok vettek részt.
A résztvevőket Fa Josip, a Pakráci Magyarok Közösségének elnöke köszöntötte, Pakrác város képviseletében Marija Mertinelli szólt az egybegyűltekhez, aki megköszönte a magyar szervezet tagjainak a munkáját, azt, hogy életben tartják és ápolják a magyar hagyományokat, ily módon gazdagítva a térség kulturális életét.
Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke is gratulált a pakráci magyar szervezetnek, kiemelve, hogy kis létszámuk ellenére is mindent megtesznek azért, hogy a magyar kultúra, a hagyományok tovább éljenek a vidéken. Hozzátette, hogy ebben a HMDK támogatására a jövőben is számíthatnak.
A Pakráci Magyarok Közössége 14 évvel ezelőtt alakult, negyven tagja van, rendszeresen részt vesznek a városi és a környező települések eseményein. Több magyarországi szervezettel is jó kapcsolatot ápolnak, csakúgy, mint a környéken működő kisebbségi szervezetekkel, amelyek közül e rendezvényen egy olasz és egy cseh egyesület képviselői jelentek meg.
A dályhegyiek Fa Josip Matijević Olivér A daruvári magyarok A Verőce-Dráva Mente Megyei Magyarok Közösségének standja