Csúzán és Vörösmarton is konfirmáltak

234
IMG_2024

Csúza, Vörösmart – Május 20-án öt csúzai, 27-én pedig két vörösmarti fiatal tett a gyülekezet előtt is bizonyságot hitéről.

A református vallásban a konfirmáció nyilvános bizonyságtétel a hitről, miáltal a fiatalok a gyülekezet teljes jogú tagjaivá válnak. A gyerekek, miután éveken keresztül hittanórákon ismerkednek a református vallás hittételeivel, az egyház törvényeivel, részesei lehetnek a konfirmációnak.

Május 20-án öt csúzai, pünkösdvasárnap pedig két vörösmarti fiatal járult az Úr asztala elé. A kikérdezés alkalmával adott felelet személyes vallomás volt a gyülekezet előtt arról, hogy nemcsak ismerik az egyház tanítását, hanem magukévá is tudták azt tenni.

Csúzai konfirmandusok balról jobbra: Pinkert Ida gondnok, Farkas Antal, Odri László, Gorjánác Klementina, Varga György lelkipásztor, Kola Adorján, Lázár Kevin.

10-konfirm-vrsmart

Vörösmart: Gál Aranka, Varga György lelkipásztor, Uszodi Ferenc gondnok és Víg Julio