A magyarországi Egerágon múlt hét végén került sor a keleti népek 5. fesztiváljára, amelyen a csúzaiak is részt vettek. A csúzai nőegylet tagjainak és a hegyaljai település borászainak külön standjaik voltak a rendezvényen, a csúzai tánccsoportok és színjátszók pedig egyórás kultúrműsorral színesítették a programot.
A Csúzától nyolcvan kilométerre fekvő, Pécs közeli település mindig is központi szerepet töltött be a vidék falvainak kulturális életében. Számos civil és művelődési szervezet működik a községben. Minden évben bekapcsolódik a Határon Túli Magyarok Fesztiváljába, és itt rendezik a Keleti Népek Fesztiválját is.
Egerág és Csúza között 2004-ben jött létre testvértelepülési kapcsolat. Pinkert Ida, a csúzai Nőegylet elnöke lapunknak elmondta, a két falu egyesületei a szerződés megkötése után aktív kapcsolatban álltak egymással, rendszeresen részt vettek egymást rendezvényein. A kapcsolat elsősorban kulturális téren működik, melyet ma is fenntartanak.
– Nőegyletünk, borászaink, tánccsoportjaink és színjátszó csoportunk gazdag programmal érkezett az egerági fesztiválra, amit vendéglátóink is örömmel fogadtak, mi pedig annak örülünk, hogy részt vehettünk az eseményen – mondta Pinkert Ida, a Nőegylet elnöke.

A fesztivál
Egerág önkormányzata a Magyarok Szövetségével és más civil szervezettel partnerségben idén rendezte meg ötödször a Keleti Népek Fesztiválját. A Fesztivál nem csak egy rendezvény. Igyekszik magába foglalni azokat a sajátos kulturális értékeket, melyek egyedülállóan a magyarságra, és a magyarok hagyományaira épülnek, ugyanakkor nyit keleti szomszédai és a keleti nemzetek hagyományai, kulturális értékei felé. A július 11-13. között zajló rendezvény minden korosztálynak kínált programokat. A fesztivál egész területén kézműves vásárt tartottak, amelyen a vendégek nemcsak vásárolhattak, hanem megismerhették a hagyományos kézműves mesterségek alapjait is. Száznál is több kézműves kiállító volt jelen a fesztiválon.
A szervezők arra törekedtek a program összeállításakor, hogy a keleti gyökereket és a magyar hagyományokra épülő sajátos kulturális értékeket ismertessék meg a résztvevőkkel, emellett nyitottak a keleti nemzetek hagyományai és kulturális értékei felé is.
Néptáncbemutatók, gazdag gasztronómiai kínálat, harcművészeti előadások, parázson járás, lovas bemutatók és játékok, a Szent Korona másolatának felvonultatása és koncertek képezték a háromnapos fesztivál programját.
A csúzaiak is tartalmas programmal készültek erre az alkalomra. A Nőegylet tagjai kézimunkákat, kiadványokat és mézeskalácsokat állítottak ki, a Kováts, valamint a Pinkert pincészet pedig legfinomabb borait kínálta a rendezvényen. A Csárdás népi tánccsoport, a Hajnalcsillag gyermektánccsoport, valamint a Pódium Amatőr Színjátszó Csoport pedig egy egyórás kultúrműsort „ajándékozott” testvértelepülése közönségének.
{fcomments}














