Csúzai színjátszók jubileumi műsora

0
74

Színjátszó esttel ünnepelte szombaton egy évtizedes fennállását a csúzai Jókai Mór Kultúregyesület Pódium Amatőr Színjátszó Társulata.

A Pódium színjátszó kör immár tizenegyedik éve szórakoztatja a közönséget Csúzán és tágabb környezetében is. A tizedik évfordulót méltó színvonalon szándékoztak megünnepelni, amire tavaly, a koronajárvány miatt nem kerülhetett sor, éppen ezért az egyesület tagjai úgy döntöttek, idén rendezik a jubileumi műsort.

Tíz év alatt a Pódium folyamatosan bővítette repertoárját, minden évben újabb darabokat tanulnak be. Vannak, akik az elejétől fogva erősítik a színjátszó kört, néhányan távoztak, de újabb tagok is beálltak kipróbálni magukat az amatőr színjátszásban.

A jubileumi műsor különlegessége az volt, hogy visszahívták az egykori tagokat, játsszanak el egy-egy darabot, amelyben korábban örömmel vettek részt, és amellyel sikert arattak a közönség körében. Azok produkcióját, akik nem tudtak visszajönni, régi előadásokon készült videókat levetítve mutatták be, ami nosztalgiahangulatot kölcsönzött a műsornak. Ezenkívül számos új jelenettel lepték meg a közönséget a pódiumosok: klasszikus kabaréjelenetek, bohózatok, abszurd és egy kis fekete humor, énekszám és egyebek szerepeltek a szombati színjátszó est műsorában, melyekben egy volt a közös vonás, mégpedig az, hogy mindegyik mosolyt csalt a nézők arcára, vastapssal jutalmazták a vidám pillanatokat.

Pinkert Ilona, a Pódium vezetője lapunknak nyilatkozva abbeli reményének adott hangot, hogy még legalább ilyen hosszú jövője legyen a csoportnak, mint amekkora a múltja, hogy még hosszú ideig leljék örömüket a tagok és a közönség is a színjátszó csoport munkájában.

A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.