Csúza: tisztújító közgyűlés a Jókai Mór Kultúregyesületben

115

Pénteken tartotta tisztújító közgyűlését a csúzai Jókai Mór Kultúregyesület, melyet a következő négy évben is Kováts Zsuzsanna fog vezetni.

Az Ács Gedeon által 1882-ben alapított Csúzai Polgári Olvasóegylet jogutódjának számító Jókai Mór Kultúregyesület vezetősége a csúzai Kossuth-házban tartotta ülését, melyen részt vett Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, a HMDK elnöke is.

Az egyesület tagjai újraválasztották az aktuális vezetőséget, további négy évre szavaztak nekik bizalmat. A szervezet elnöke ennek értelmében továbbra is Kováts Zsuzsanna, alelnöke pedig Pinkert Ilona, akik beszámoltak az elmúlt év eseményeiről, illetve vázolták az idei terveket is.

Kováts Zsuzsanna az elmúlt négyéves időszakra visszatekintve elmondta, tavaly már valamivel több programja valósult meg az egyesületnek, mint 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány szinte minden tevékenységet meghiúsított. 2021-ben a nemzeti ünnepeink alkalmából rendezett megemlékezések mellett májusfa-kitáncolásra, képkiállításra került sor, műsort adtak az Otthonról Haza elnevezésű kerékpártúra résztvevőinek, és sikeres volt a szüreti fesztivál is, melyet a Csárdás népi tánccsoporttal közösen szerveztek.

A Jókai Mór Kultúregyesület keretében három szakcsoport működik: a Hajnalcsillag gyermektánccsoport, a Pódium Amatőr Színjátszó Társulat és a Szivárvány rajzcsoport. Mindegyik szekció a járványhelyzet adta lehetőségekhez mérten aktív volt a tavalyi évben, a színjátszó kör tavaly ünnepelte volna fennállásának tizedik évfordulóját, amelyet nem tudtak megtartani, ezért erre a rendezvényre idén tavasszal kerül sor. Hagyományos rendezvényeik az idei programtervben is szerepelnek. A Jókai Mór Kultúregyesület tevékenységét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatja.

Az ülésen szó volt a Kossuth-házról is, melyet a központi HMDK támogatásával nemrég berendeztek, valamint újrafestették a nyílászárókat a helyi HMDK-egyesület, a Csárdás és a Jókai Mór Kultúregyesület finanszírozásával.

Jankovics Róbert hozzászólásában kiemelte annak fontosságát, hogy egyesületeinknek minden településen legyen saját székháza, hiszen például a Hercegszőlősi járásban a járvány miatt a civil szervezetek nem használhatják a kultúrotthonokat.