A HMDK csúzai alapszervezete szombaton tartotta hagyományos nótaestjét – kiváló zenészek kíséretével énekelték az amatőr résztvevők kedvenc nótáikat, a színvonalas produkciókat vastapssal jutalmazta a közönség.
A magyar nóta vagy másképp népies dal, népies műdal a 19. század elején a nemzeti kultúra megteremtésére irányuló törekvések „szülötte”. Egyéni szerzőktől származik, keverednek benne a nép- és műzenei elemek. Rendkívül sok érzelem kifejezhető vele, és talán ez is a titka, talán emiatt is szerettek oly sokan nótázni vidékünkön is. „Nótára gyújtottak” borozgatás vagy munka közben, disznótorok alkalmával, egyedül vagy társaságban, örömükben, bánatukban.
A műfaj iránti nosztalgiája adta az ötletet a HMDK csúzai alapszervezete tagjainak, hogy egy olyan estet szervezzenek a magyar nóta kedvelőinek, amelyen színpadon, közönség előtt is megmutathatják énekhangjukat.
– A szomszédos Vörösmarton a nyolcvanas években tartottak hasonló rendezvényeket, amelyek mintájára kezdtük szervezni nótaestünket, kedveskedve elsősorban az idősebbeknek, akik itt újra átélhetik a nótázás örömét, de a fiatalabbakat is szeretnénk megszólítani, átadni nekik a hagyományt – nyilatkozta lapunknak Kozár József, a csúzai HMDK-alapszervezet elnöke, köszönetét fejezve ki a zágrábi Kisebbségi Tanácsnak és az országos HMDK-nak a támogatásért.
Kozár mellett Császár Zoltán eszéki magyar konzul is felszólalt a rendezvény kezdetén, méltatva a hagyományőrző tevékenységet, amelyet a csúzaiak szívvel-lélekkel végeznek.
A csúzai Csárdás együttes felcsíki koreográfiát mutatott be a nézők örömére, majd a nótaest zenekara, az újbezdáni Kubikos tamburazenekar Tol János bezdáni (Vajdaság) prímással kiegészülve örvendeztette meg a közönséget.
Az élőzenével kísért nótaéneklésre összesen hatan jelentkeztek, Csúzáról Pinkert János, Pinkert Anna, Pinkert Ilona és Kurel Ágota, Beremendről (Magyarország) Róthné Kovács Erzsébet, Sepséről pedig Papp Zoltán. Mindegyikük három-három nótát adott elő. Végül közösen is színpadra léptek az énekesek, majd vacsorával és bállal folytatódott a program.
A résztvevők megcsodálhatták a Jókai Mór Kultúregyesület Szivárvány rajzcsoportjának kiállított munkáit is.






