Csukapörköltfőzésben versenyeztek a kopácsiak

737

A magyarországi Dávod –  Püspökpusztán idén is megrendezték a csukapörköltfőző-versenyt, amelyen második éve részt vesz Kopács csapata is. Míg tavaly a harmadik helyet sikerült megszerezniük, idén különdíjasok lettek.

Farahó Zsolt, a HMDK kopácsi alapszervezetének az elnöke elmondta, a dávodi esemény egyik szervezője részt vett egy itteni korábbi, a Kopácsi Halásznapokon szervezett halászléfőző-versenyen, viszonzásképpen pedig meghívta a kopácsiakat a csukapörköltfőző-versenyre. Tavaly tettek eleget először a meghívásnak, akkor sikerült az ételükkel dobogós helyre kerülniük. Idén pedig a különdíjat érdemelték ki.