Csúcsteljesítmény: a Várdaróc FC megyei kupagyőztes

137

A Várdaróc Futballklub szerezte meg a megyei labdarúgó kupát, a döntőben 3:2-re legyőzve a két osztállyal felettük versenyző, jóval esélyesebb Belišće csapatát, a vezetőség, a szurkolók és magyarságunk minden elvárásait és reményeit felülmúlva.

„A Várdaróc Futballklub elindult szerencsét próbálni a nagyvilágba” – kezdődhetne így is a sikertörténet, ami körülbelül egy éve vette kezdetét és ma is tart, és a múlt csütörtöki döntővel csúcsosodott ki.

A klub első csapata minden erejét és energiáját az országos kupaküzdelembe való bejutásba fektette, aminek meg is lett az eredménye. Miután megverték a legerősebb baranyai csapatokat, a döntőre készültek Belišće csapata ellen. A meccsre múlt csütörtökön került sor a Đakovo melletti Kuševac településen.

A Várdaróc FC csapata, felülmúlva a daróciak és magyarságunk minden elvárását, reményét, fantasztikus győzelmet aratott; 3:2-re nyertek Belišće csapata ellen, amely két ligával feljebb versenyez.

– Már az hatalmas eredménynek számított, hogy megnyertük a Baranya-kupát, az meg egyszerűen felfoghatatlan, hogy most a Megyei Kupán is a mi csapatunk emelhette a magasba az 1. helyért járó serleget. Hogy kis klubunk maga mögé utasít olyan nagy tradícióval rendelkező városi csapatokat, mint Belišće, Valpovó, Donji Miholjac, Csepén, Bijelo Brdo, Pélmonostor, Đakovo, és még sorolhatnám, hihetetlen eredmény – mondja lelkesen Kiss Dárió, a csapat egyik vezetője, hozzátéve, mindezért az elsődleges köszönet természetesen a játékosokat illeti, de ugyanúgy hálásak mindenkinek, aki részt vesz a klub munkájában, valamint a szurkolóknak, akik rendszeresen látogatják a meccseket, és természetesen a támogatóknak. A szponzorok közül kiemelte Jankovics Róbert parlamenti képviselőnket, aki – mint mondta – legalább olyan nagy odaadással dolgozik a sportért, futballklubjukért, mint ahogyan a horvátországi magyarság egészéért is. Nekik is hatalmas szerepük van abban, hogy a Várdaróc Futballklub erre a szintre jutott.

– A kupagyőzelemmel bejutottunk az ország legjobb 64 csapata közé. Itt selejtezőkre kerül majd sor, ahol, ha továbbjutunk, olyan klubok ellen léphetünk pályára, mint a Dinamo, a Hajduk vagy a Rijeka, vagyis az ország legrangosabb csapatai ellen. És ne felejtsük el, hogy egy olyan ország a miénk, amely a labdarúgásban a világ legjobbjai között szerepel – vázolta Kiss Dárió irigylésre méltó helyzetüket.