A vajdasági Csókán a bor és a dal jegyében tartották meg a hatodik In Vino Veritas elnevezésű, kórustalálkozóval egybekötött borünnepet, amelyre az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület is meghívást kapott.
A vajdasági községben, Csókán komoly múltra tekint vissza a szőlészet és a borászat. Az Orpheus Egyesület által szervezett eseményre immár hatodik alkalommal került sor, amelyen természetesen fontos szerepet kapott a borkóstolás is.
A csókaiak már évek óta jó kapcsolatot ápolnak az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület énekkarával, és rendszeresen járnak egymás rendezvényeire. Az idei In Vino Veritas című borfesztivált rendszerint egy kórustalálkozóval kötik össze, amelyre idén vendégfellépők érkeztek Magyarországról és Romániából, de tőlünk is: a Népkör Magyar Kultúregyesület énekkara egy dalcsokorral lépett fel, az egyesület néptánccsoportja pedig rétfalusi magyar néptáncegyvelegével és operettkoreográfiájával járult hozzá az est hangulatához.
A kultúrprogram után a jó szórakozást egy olyan zenekar biztosította, amelynek a tagjai meg tudták idézni a régi magyar összejövetelek, mulatságok hangulatát.
