Dórát a szülei nagyon akarták, várták és szerették. Első gyerek. Az elsőszülött mindent megkap, ami a másodiknak már nem minden esetben jut. Azonban, szerencsétlenségére, lánynak született.
Az apja fiút szeretett volna, aki továbbviszi a nevet. Egyszerűen nem akarta elfogadni a tényt, hogy nem fia született. Bezzeg, ha neki is olyan szerencséje lett volna, mint a szomszédnak, ahol két fiú is van a családban.
Emiatt aztán Dóra minden megnyilvánulásában hibát talált. Semmi sem volt elég jó. Rondának mondta, kétbalkezesnek, szerencsétlennek, aki soha semmire nem fogja vinni az életben.
Aztán tíz év múlva, késői gyerekként megszületett az öccse, akit aztán imádtak és folyamatosan dicsértek. Dórára rá sem hederítettek. Tizennégy évesen másik városban kezdett középiskolába járni. Kollégiumban lakott, és ha tehette, még a hétvégéken sem járt haza. Amikor befejezte a tanulmányait, azonnal munkába állt és albérletbe költözött. Egy ideig még hazajárt az édesanyja és az öccse miatt, de mivel az apja már az ajtóban belekötött, egyre ritkultak a látogatások.
Sok időnek kellett eltelnie, hogy el tudja fogadni, nem selejt és nem haszontalan teremtés. Ebben nagy szerepe volt a férjének.
Két gyermekük született, egy fiú és aztán később egy kislány. Mindkettő okos, ügyes, csodaszép. Dóra nagyon odafigyelt arra, hogy ne tegyen különbséget közöttük; és pont e nagy igyekezete döbbentette rá, hogy apja sértései sosem múlnak el a lelkéből végleg.
A fiuk születése után egyre gyakrabban járt haza, mert az apja olyan lett, mint a vaj, kenyérre lehetett volna kenni, istenítette az unokáját. Dórát ugyan továbbra se tartotta sokra, de ez már nem izgatta, mert naivan azt gondolta, időskorára talán igazi nagyapa lesz, ha már apa nem volt. De a kislányuk születése után minden reménye szertefoszlott.
Az apja újra elkezdte: azt mondta, hogy csúnyácska, sivalkodó. Dórának ez nagyon rosszulesett, aztán amikor nagyobb lett, butának, szerencsétlennek nevezte a kislányukat. Dórának ebből elege lett, és életében először végre kiállt a lányáért és magáért: közölte az apjával, hogy többet nem mennek hozzájuk.
Azóta két hónap telt el. Még nem tudják, mi lesz ezután, mi lesz például húsvétkor, de Dóra egyben biztos volt: nem engedi bántani a kislányát, nem hagyja, hogy az ő lelkében is komplexusok alakuljanak ki. A nők is csodás teremtések – mondta a férje, aki imádta a családját. Büszke volt a gyerekeire, és nem tett különbséget fiú és lány között. Boldog családi életet tudtak élni.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
