Célba értek az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői Gyergyószárhegyen

17

Célba értek az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői szerdán a székelyföldi Gyergyószárhegyen, az utolsó száz méteren közel 500 nehéz sorsú gyerek csatlakozott hozzájuk – mondta el Gui Angéla főszervező az MTI-nek.

A Bonyhád (Magyarország) és Gyergyószárhegy közötti 740 kilométeres távot megtevő ultrafutókat – Szimandl Anitát, Kóródi Ágnest, Antal Csabát és Sperka Tamást -, valamint kísérőiket a célban Herczegh Anita fővédnök, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumának elnöke és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója várta a település melletti Tatárdombon. A helyszínen a nap hátralévő részében több mint 21 erdélyi gyerekotthon nehéz sorsú lakóinak tartanak gyerekfesztivált – nyilatkozta az MTI-nek telefonon Gui Angéla.

Elmondta: a Tatárdomb az egyik legszebb helyszín, ahova befutottak az évek során. Meleg étellel, pogácsával fogadták a futókat és a gyerekeket, akiknek a területen sportolásra is lesz lehetőségük. Emellett kézműves foglalkozások, néptáncbemutatók, körtánc lesz, fellép a kolozsvári 4S Street együttes. Lovasbemutatót tartanak Póra Erika lovasoktatóval, aki maga is gyermekotthonban nőtt fel.

A gyerekeknek lehetőségük lesz beszélgetni az ultrafutókkal is, akik a hat nap alatt váltóban tették meg a 740 kilométeres távot. „A gyerekeknek mindig nagy élmény, hogy nemcsak együtt futhatnak velük, hanem utána kérdezősködhetnek is” – mondta Gui Angéla.

A gyerekfesztivál Böjte Csaba szentmiséjével zárul. A gyerekek többsége ugyanis a Szent Ferenc Alapítvány erdélyi otthonaiból érkezett, de a Csibész Alapítvány és a magyarfülpösi szórványkollégium lakói is jelen vannak, és helybéliek is csatlakoztak az eseményhez.

Gui Angéla közölte, hogy a jótékonysági futás idei kiadásán tíz szervezet nehéz sorsú támogatottjainak adtak át sportcipőket, csaknem 400 párt. Ezeket egyesével vásárolta meg, a megadott méretek alapján. „Csak olyan cipőt vettem, aminek a saját lányaim is örültek volna” – mondta a főszervező.

Felidézte, hogy míg a korábbi években megpróbálták évfordulókhoz kötni a helyszínválasztást, idén tudatosan nem ragaszkodtak ehhez. Ezzel azt szeretnék üzenni, hogy nem csak karácsonykor kell cipősdobozzal szeretetet varázsolni, nem csak gyereknapkor kell fesztivált szervezni a nehéz sorsú gyerekeknek. „Egy átlagos hétköznapon is észre kell venni, hogy vannak nehéz sorsú gyerekek, segíteni kell rajtuk” – mondta Gui Angéla, aki szerint a rendezvénnyel épp azt üzenik, hogy segíteni jó.

A kilencedik alkalommal megtartott, határon átívelő jótékonysági futás a magyarok összetartozásának erősítésére, a jótékonykodás és a véradás fontosságára hívta fel a figyelmet. Hat napon át zajlott 740 kilométeres távon, Bonyhád-Baja-Hódmezővásárhely-Gyula-Nagyszalonta-Nagyvárad-Zsobok-Kolozsvár-Magyarfülpös-Gyergyószárhegy útvonalon.