A sepsei labdarúgás múltjáról Sipos Józseffel beszélgettünk, aki több éven keresztül játszott a falu csapatának. Ő mesélt nekünk a sepsei sportélet kezdeteiről, amikor még mindenki csak a játék öröméért rúgta a labdát.
Pataki Julis néni Karancsról a leventelányos képen kívül (melyről a 40. számban írtunk) küldött nekünk egy másik fotót is, méghozzá a sepsei focicsapatról – ez adta az ötletet, hogy a sepsei labdarúgás múltját is felidézzük.
Sipos József az ’50-es évek elején kezdte rúgni a bőrt Sepsén. Jobban mondva az ágyúkerékgumit, amelyből az első labdájukat készítették. Nem sokkal a 2. világháború utáni években szegénység és nélkülözés sújtotta a lakosságot, a fiatalok nem is álmodhattak igazi focilabdáról. De feltalálták magukat, az ágyúkerékgumiból készült labda jó példája annak, hogy milyen módon lehet egy rombolásra használt eszközt pozitív dologra felhasználni.
– Az akkori kisbíró mindenféle csodadologhoz hozzájutott, ő fabrikálta nekünk a labdát, amit tájszóval csingének is hívtunk. Kicsi volt, kb. 20-25 centi átmérőjű, de annál nehezebb. A súlya ellenére rúgtuk, ahogy értük, nagy lelkesedéssel kezdtünk focizni Sepsén – emlékszik vissza József a kezdetekre.
Hozzátette, akkoriban nem volt olyan könnyű dolguk, mint manapság a csapatoknak. Nem pénzelte, támogatta őket senki, eleinte edzőjük, elnökük és klubjuk sem volt. Saját tudásuk, tehetségük, igyekezetük szerint futballoztak, de a csapat szépen lassan fejlődött.Â
Amikor idegenben játszottak, gyalog mentek, vagy ketten egy biciklivel
Nagybodolya, Csúza, Vörösmart, Hercegszőlős, Kő, Karancs, Keskend (Kozarac), Albertfalu (Grabovac)… sokfelé jártak focizni. Ha egy csapat eljött Sepsére, viszonozta a meghívást, melynek illő volt eleget tenni.Â
És bizony nemhogy kisbusz, kombi vagy autó nem állt a sepseiek rendelkezésére, a legtöbb csapattagnak még kerékpárja sem volt. Így hát gyalogoltak, futottak, vagy éppen ketten egy kerékpáron utaztak, odaérve pedig végigjátszották a meccset.Â
Később már néha traktor vontatta pótkocsival utaztak, illetve a szövetkezeti Csepel teherautóval. József megjegyezte, akkor már „uraknak” érezték magukat.
A csapatnak az ’50-es évek közepén lett saját futballpályája, s csak a ’80-as évek közepén került a kapura háló, amely szintén házilag készült.
Kiselejtezett labdákat, cipőket használtak
A saját kezűleg gyártott csingét idővel lecserélték, de új labdája később sem volt a csapatnak. Megkapták a nagyobb klubok – például Pélmonostor csapata – által kiselejtezett, szakadt labdákat. A sepsei focisták tiszta szívből örültek az immár valódi játékszernek, még ha kicsit javításra is szorult.
– Egy idős ember, Sipőc János bácsi varrogatta a labdáinkat, hogy focizhassunk velük. A futballcipőket szintén a tehetősebb csapatoktól kaptuk használtan. Ha letörött róluk a stopli, a bőrszeg, akkor szintén János bácsihoz vittük, hogy szegelje vissza. Ő volt a csapat mindenese – mondta József.
Akkoriban eljárt Csúzára szőlőt oltani, hogy egy kis pluszpénzt keressen. Ez a munka januártól márciusig tartott. Oda is természetesen gyalog ment Sepse és Csúza határán keresztül. Amit a három hónap alatt keresett, azon vehetett egy pár futballcipőt. Mivel azonban a kiskőszegi üzletben nem volt az ő méretének megfelelő, megvette a nagyobbat, aztán odahaza kitömte újságpapírral.
– Hogyha ezt a mai fiataloknak elmesélem, csak kuncognak, aligha értik, hogy milyen világ volt akkor. Nem volt sok mindenünk, de meg tudtuk becsülni a dolgainkat – mondta József.
A munka kemény volt, az életkörülmények pedig meg sem közelítették azt a „luxust”, amiben ma élünk. Szórakozási lehetőség nemigen volt, egyedül a vasárnapi táncmulatság a kocsmában, illetve a foci. Éppen ezért a fiataloknak a fizikai munka mellett sem esett nehezükre a játék. Jó csapatot alkottak.
– Egyszerű, falusi gyerekek voltunk. Télen nem játszottunk, így tavaszra elvesztettük az erőnlétünket. A fárasztó edzés után pedig másnap fel kellett kelnünk, mentünk dolgozni. De beleadtunk mindent a játékba, büszkék voltunk rá, hogy a sepsei csapatban játszhatunk – mondta József.
A hercegszőlősi körzet bajnokai is voltak
Megjegyezte, Sepse csapata az erősebbek közé tartozott a vidéken. Egyszer a hercegszőlősi körzet bajnokai is voltak.
– Jó csapata volt Sepsének, igaz, sokkal több lakosa is volt még akkoriban, mintegy 1000-en lakták a falut – mondta József.
Ahogy sok leventelány, úgy sok jó focista is volt a népes fiatalság soraiban. Ez ma már sajnos csak emlék. József valamikor kéményseprőként is dolgozott, és munkája során nyilvántartásba vette a háztartásokat. Úgy számolja, gyerekkora óta száznál is több ház tűnt el a faluból.
Sepse régen vonzó település volt, gazdagságát elsősorban szőlőültetvényei minőségének köszönheti, a vidék legjobb borai születtek itt. A kocsmárosok már az első fejtés után lefoglalták a bort, és az emberek folyamatosan szállították lovas kocsikkal a hordókat Eszékre, Pélmonostorra, Bellyére, kinek hol volt rendelése. És ment az élet, akárcsak a focilabda az ellenfél kapujába.
– TATAI Igor
