Budapest: békemenet 2024, HMDK-s küldöttség részvételével

98

Idén is több százezren vettek részt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemeneten szombat délután, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. A Békemenetet alkotó hatalmas tömegben ott volt egy horvátországi magyarokból, csúzaiakból és laskóiakból álló csapat is, tagjai Munk Eriknek, a HMDK alelnökének vezetésével vettek részt az eseményen.

Békemenet: a nemzetközi sajtó szerint a magyarok ismét megmutatták a világnak, hogy békepártiak

Nagy terjedelemben foglalkozott a nemzetközi sajtó Orbán Viktor miniszterelnöknek a békemeneten elmondott beszédével. A lapok kiemelték, hogy a rendezvényen egyértelműen megfogalmazódott az az üzenet, hogy az európai uniós választás tétje a háború és béke kérdése. Magyarországi elemzők szerint a többszázezres megmozduláson a magyarok ismét megmutatták a világnak, hogy békepártiak, és hogy nem akarnak belesodródni a háborúba.

Délután 13 órakor indult az idei Békemenet, a résztvevők a Lánchíd pesti oldalán gyülekeztek, majd az id. Antall József rakpart, Jászai Mari tér, Margit híd útvonalon mentek a Margitszigetre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. Az idei békemenet mottója: Magyarország maradjon a béke szigete!

A szervező Civil Összefogás Fórum azért hívta az embereket a Margitszigetre, mert szerintük az európai vezetők háborús lázban égnek, így szükség van a béke melletti kiállásra. A szombati felvonulás már a tizedik Békemenet volt, utoljára két éve került rá sor március 15-én.

A Duna mentén vonuló békemenet több kilométer hosszú volt, közben sok fiatalt és családot lehetett látni. A szülők azt mondták, a gyermekeiknek is szeretnék átadni az esemény legfontosabb üzenetét.

„Látják, hogy családdal jöttünk ki, és hogy milyen fontos kiállni az igazunkért és megmutatni azt, hogy a béke mellett itt, Magyarországon van támogatottság” – hangoztatták többen is.

Orbán Viktor beszéde közben a margitszigeti Alsó-nagyrét is megtelt. Az emberek piros-fehér-zöld zászlókat lengetve, sokszor ujjongva és tapsolva hallgatták a kormányfő beszédét.

Orbán Viktor felidézte, két éve volt az utolsó Békemenet, jó újra látni egymást. „Európai választás előtt soha nem gyűltünk össze ekkora tömegben”, majd kijelentette, két éve az országgyűlési választásokkor a legnagyobb győzelmét aratta a jobboldal, és a legnagyobb vereséget mérték a baloldal csapataira. Emlékeztetett: a Fidesz-KDNP 2006 ősze óta minden választást megnyert, parlamentit, önkormányzatit és európait. „Tizenegyszer nyertünk egyhuzamban. Abszolút rekord, KO, kiütéses győzelem, nincs vita” – fogalmazott, hozzáfűzve: a Fidesz-KDNP tábora a legnagyobb, egysége a legszilárdabb egész Európában, és a kormánypártok tudnak a legjobban kampányolni, övék a legnagyobb választási hadsereg.

„Soha senki ennyi embert nem tudott felsorakoztatni a béke mellett, mert a magyarok választási hadseregének egyetlen célja: megőrizni a békét. Mi vagyunk Európa legnagyobb békehadteste, mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje” – mondta.

Nyolc nappal az EP- és önkormányzati választás előtt Orbán Viktor megerősítette, hogy katonák helyett a békepárti szavazók mozgósítására van szükség – írta a Békemenet után az Alapjogojért Központ. A közlemény arra is kitért: Európa legnagyobb békepárti megmozdulásán többszázezres tömeg állt ki a kárpátaljai magyarok és Európa védelme mellett. Hozzátették: a mostani tizedik békés demonstrációra azért volt szükség, mert az Európai Unióban a háborúpárti kórus hangjai igyekeznek mindenkit elnyomni. Velük ellentétben a magyar nemzeti érdek a béke támogatása és az európai háborús pszichózis elutasítása.

„Sorsdöntő választás és sordöntő év előtt állunk” – erről már a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum alapítója beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Fricz Tamás rámutatott: azok, akik a béke pártján állnak, erőt fognak meríteni a békemenetből.

Az idei Békemeneten ott volt egy horvátországi magyarokból, csúzaiakból és laskóiakból álló csapat is, tagjai Munk Eriknek, a HMDK alelnökének a vezetésével vettek részt az eseményen.

(hirado.hu/mt)