Bonet Stefan képviselte a horvátországi magyarokat a Fidelitas szabadegyetemén

34
Bonet Stefan és Mohácsy István (Fidelitas-alelnök)

A Fidelitas június 27-30. között Parádfürdőn (Magyarország) rendezte meg szabadegyetemét, amelyen Bonet Stefan, az Ács Gedeon Ifjúsági Egyesület elnöke a horvátországi magyar fiatalok képviseletében vett részt.

A Fidelitas magyarországi politikai ifjúsági szervezet, amely a Fidesz ifjúsági társszervezeteként alakult meg 1996-ban. A szervezetet konzervatív és kereszténydemokrata gondolkodású fiatalok alkotják, évente megrendezik a szabadegyetemüket, melynek célja a közösségi szellem erősítése és a csapatmunka hatékonyságának fejlesztése különböző programokon keresztül.

Az interaktív vetélkedők, csapatjátékok mellett az ország különböző pontjairól érkező mintegy 300 résztvevő lehetőséget kapott arra, hogy megismerkedhessen a Fidesz vezető politikusaival, valamint neves szakemberek, közéleti személyiségek előadásait, véleményeit hallgathatta meg különböző témákban. Horvátországból Bonet Stefan kapott meghívót a rendezvényre, aki a HMDK ifjúsági tagozatát képviselte, és megbeszélést folytatott többek között Farkas Dániellel, a Fidelitas elnökével is.

– Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy meghívtak erre a rendezvényre, nagyon hasznos és érdekes előadásokat hallgathattam meg, sok új ismeretséget kötöttem, többekkel érdekes eszmecserék is kialakultak. Az elnök úrral beszéltünk a horvát-magyar kapcsolatokról, kiemeltem, hogy parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert is elkötelezetten támogatja fiataljaink ügyét, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy növeljük lehetőségeiket és megtartsuk őket a szülőföldünkön. Jóleső érzés volt beszámolni arról, hogy ma már valóban jó magyarnak lenni Horvátországban – tudtuk meg Bonet Stefantól.