A csúzai Jókai Mór Kultúregyesület tervei között már régóta szerepelt egy gyermektánc-találkozó, amelyet 2017-ben szerveztek meg először, azóta pedig rendszeresen megtartják Bóbita Gyermektánc-találkozó néven. Múlt szombaton is gyerekzsivajtól volt hangos a csúzai kultúrotthon, amelynek színpadán sorra váltották egymást a csoportok.
A HMDK több kultúregyesületének keretében működik magyar népi tánccsoport, és valamennyiben az ifjúsági korcsoport mellett a gyerekeknek is lehetőséget adnak néptánctanulásra. Erre nagy szükség van egyrészt azért, hogy a legkisebbeket is integrálják a közösségbe, aktivitásra buzdítsák, fejlesszék az egyéni felelősségtudatukat, másrészt a kis tánccsoportos gyerekek lesznek majd a felnőtt együttes utánpótlása, ők lesznek a magyar néptánckultúra továbbörökítői közösségünkben.
A csúzai Jókai Mór Kultúregyesület is ezeket figyelembe véve alapította meg a Hajnalcsillag gyermektánccsoportot, amellyel a cél, hogy a gyerekekkel megszerettessék a népzenét és -táncot, hogy felnőve utánpótlásul szolgáljanak a Csárdásnak. A gyerekek a táncok elsajátításán kívül részt vesznek azon népszokások ápolásában, amelyeket a csúzaiak évről évre felelevenítenek: a májusfaállításban és -kitáncolásban, a húsvéti locsolkodásban, a szüreti mulatságban, a nemzeti ünnepeinkről való megemlékezéseken.
Több drávaszögi és szlavóniai kultúregyesülettel is kapcsolatban állnak, más településekre is meghívást kapnak vendégszereplésekre. Hogy viszonozzák a vendéglátást, néhány éve gyermektáncszemlét is szerveznek Bóbita néven.
Az ideire múlt szombaton került sor, melyen a Hajnalcsillagon kívül a kiskőszegi, várdaróci, dályhegyi, szentlászlói és kórógyi kultúregyesületeink gyermektánccsoportjai vettek részt.
Az eseményt a HMDK és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.
A Jókai Mór Kultúregyesület gyökerei az 1880-as évekig nyúlnak vissza. 1999-ben alakult újjá, azóta a falu meghatározó civil szervezete. A művelődési egyesület keretei között három szekció működik, a Pódium Amatőr Színjátszó Társulat, a Szivárvány rajzszakkör és a Hajnalcsillag gyermektánccsoport.