Beroš: A javuló tendenciák ellenére sem szabad lazítani

Koronavírus-járvány

0
17

Vili Beroš egészségügyi miniszter elmondta: pozitív járványügyi trendeket jegyeznek, és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is csökken, de a javuló tendenciák ellenére nem szabad lazítani.

Vili Beroš egészségügyi miniszter a kormány múlt csütörtöki ülésén elmondta: pozitív járványügyi trendeket jegyeznek, és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is csökken. Az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás így fokozatosan enyhül. Kiemelte: az alacsony számok az állampolgárok felelősségteljes viselkedésének és a járvány megfékezésére hozott korlátozásoknak tudhatók be. A tárcavezető szerint a javuló tendenciák ellenére nem szabad lazítani. Felhívta ezzel összefüggésben a figyelmet arra, hogy több nyugat-európai ország az év végi ünnepek óta a járvány harmadik hullámával küzd.

Egyelőre nem alakítanak ki tömeges oltópontokat, mert kevés koronavírus elleni vakcina érkezik az országba – ezt Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója jelentette ki a válságstáb sajtótájékoztatóján múlt héten.

- Reklám -

Az országban múlt péntekig valamivel több mint 41 500 embert oltottak be.

A lakosság tömeges oltását pedig a héten kezdték meg. Első körben a 65 évnél idősebb, krónikus betegek kaphatják meg a vakcinát. Az ütemterv attól függ majd, mennyi oltóanyag érkezik az országba – mondta Capak.

Január 31-ig maradnak a korlátozó intézkedések. Vagyis továbbra sem nyithatnak ki a kávézók, az éttermek, az edzőtermek és a sportközpontok, az üzleteknek és a szállodáknak is korlátozniuk kellett a tevékenységüket, valamint a rendezvényeken részt vevők maximális létszáma továbbra is 25 fő. Ezek a rendelkezések január 10-én jártak volna le, így a hónap végéig meghosszabbították őket. Az iskolákban január 18-án kezdődött a második félév, az iskolapadokba viszont csak az általános iskolák alsó tagozatos osztályaiba járó és az érettségi előtt álló diákok térhettek vissza. A felső tagozatosok és a többi középiskolai tanuló számára online oktatást rendeltek el.