A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház szervezésében 2022. december 13-án Berecz András Kossuth-díjas énekes és mesemondó előadóestjére került sor Harasztiban.
A haraszti református templomban köszönthette a közönség a Kossuth-díjas énekest és mesemondót. A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház szervezésében létrejött esten az előadóművész többek között Harasztiban gyűjtött egyházi énekeket is megszólaltatott.
Berecz András 1957-ben született Budapesten. Az első dalokat édesanyjától tanulta. Erdélyben, Moldvában, a Felvidéken, Somogyban, a Nagykunságban, a Nyírségben és sok más helyen is dalokat, meséket, tréfákat gyűjt. Így vall önmagáról: „Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem. Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenféle rendű és rangú ember »használ« – hazám az elszakadt részekkel, és a diaszpóra is. Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai.”

Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televízió-felvételeket készített Magyarországon, Európában, az USA-ban és Kanadában is. Tanított magyar népzenét a világ több pontján, mesét mondott tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland, olasz, egyiptomi közönségnek is. Műfordítással is foglalkozik. 2014-től a budapesti Nemzeti Színházban rendszeresen tart előadást. A mögöttünk hagyott december hónapban pedig a haraszti közönségnek nyílt alkalma meghallgatni a művész előadását.














