Milyen boldogok voltunk mi annak idején, amikor a friss zöld fűben megtaláltuk a színesre festett tojásokat és az igazi tojás alakú cukorkákat. Benne volt a tavasz illata, az újrakezdés jelképe. Nem is kívánhattunk volna nagyobb ajándékot.
Most, ha megkérdezzük a gyereket, milyen ajándékot szeretne, vagy azt mondja, hogy semmilyent, mert már mindene van, vagy olyan elképesztő kívánsággal áll elő, hogy a szülőnek hitelt kell felvennie, hogy teljesítse csemetéje kívánságát. A technológia rohamosan diktálja a tempót és drámaian megváltoztatja a gyerekek igényeit is. A hagyományos játékok már nem is érdeklik őket. Olyan gyerekek alkotják az új nemzedéket, akik számára ismeretlen és elképzelhetetlen az internet és az okostelefon nélküli világ.
A babatervezéstől kezdve a születésig már a technika alakít mindent. Még meg sem születnek, de már az ultrahangos fotókat a szülők kiposztolják a közösségi oldalra. Sok gyerek hamarabb tanulja meg az okostelefon használatát, mint járni vagy a cipőjét befűzni…
A szülő felelőssége is, hogy gyermeke hogyan viszonyul ezen eszközök használatához. Ha ő is állandóan az okostelefonját nyomkodja, akkor ezt a gyerek is átveszi.
Nap mint nap tapasztalom, hogy sokkal kevesebb a személyes emberi kapcsolat, mint korábban. Sokkal kevésbé tudnak egymással játszani. Beszélgetni még annyira sem. Szinte csak odavetett szavakkal kommunikálnak. Már a tanulás sem a régi, az internet segítségével „művelik” magukat. Ez nem is lenne gond, hiszen a mai világ ezt követeli meg. De hát hol van a szülő?
Nem elég belenyugodni, hogy így a jó, mert nincs rájuk gond, elvannak. Így igaz! De nem vesszük észre, hogy a gyerek csak azért internetezik, mert nincs, aki hazavárja az iskolából, nincs, akivel megbeszélje a napi gondjait. A szülőknek nincs idejük beszélgetésre, közös programokra.
Így marad magára a gyerek, akivel nem játszanak, akinek a hétköznapi apró rezdüléseire a szülő nem tud kellő érzékenységgel ráhangolódni. Pedig a gondoskodó környezetre szüksége lenne, mert csak akkor érzi jól magát, ha valaki vigyáz rá és nincs egyedül. De ha rendszeresen egyedül tölti az időt, nincs ölelés, akkor kénytelen magának olyan elfoglaltságot találni, mint az okostelefon, a videojátékok.
Nagyrészt a felnőtteken múlik, hogy a gyerek számára a világ örömteli kapcsolattá váljon. Mindig legyen valaki, aki a világ dolgait értelmezi, aki biztonságot nyújt neki, aki átéli vele az élményeit. Akkor nem a saját kis fantáziabirodalmát építi ki, és nem az internettel próbálja kitölteni azt az ürességet, szorongást, amit az emberi jelenlét, érzelmi melegség, szeretet, öröm hiánya hagy bennük, mert – tudjuk – nem jó az embernek egyedül lenni.