Befőzni már csak saját használatra érdemes

0
226
11-befzs-1

Habár az idő még nyárias, az ősz küszöbén vagyunk. Ez a befőzések időszaka is, így lassan az éléskamrák polcai megtelnek mindenféle savanyúsággal, befőttel és lekvárral. És ahogy az üzletek polcain egyre nagyobb a kínálat a felsoroltakból, úgy csökken azoknak a száma, akik házi készítésű, eltett termékeiket eladásra kínálják.

Egyre kevesebben állnak neki otthon paradicsomot passzírozni, lekvárt főzni vagy savanyítani, ám abban mindenki egyetért, hogy a házi készítésű dolgok sokkal finomabbak és egyúttal egészségesebbek is a boltok polcain kapható „társaikénál”. Az áruházakban vásárlók engednek a nyomásnak, az ár ebben az esetben is győz a minőség felett.

 

Kevés készült eladásra

Az eszéki felsővárosi piacon nézelődve meglepően tapasztaltam, hogy a korábbi évekhez képest most nincs akkora kínálat befőttekből. Csak elvétve bukkantam rá egy-egy üveg paradicsomlére, még kisebb a kínálat ájvárból és sós paprikából. Az árusok pedig azt ismételgetik: idén gyenge a kereslet e termékek iránt. A kopácsi Cickai Edit paradicsomlevet árul, de mint mondja, eladásra nem sokat készített.

– Csupán azért készítettem eladásra is, mert sok paradicsomunk termett, és ilyen formában biztosan nem veszik kárba, hiszen ha nem tudnám értékesíteni, mi fogyasztanánk el – tudtam meg Edittől.

A főtt paradicsom literjét 12-15 kúnáért kínálják, az ájvár 15-20 kúna, a sós paprika pedig 10 vagy 15 kúna attól függően, hogy mekkora üvegben van. Az árusok abban is egyetértenek, hogy ha az eltevéssel kapcsolatos munkát is felszámítanák, még ez az ár is alacsonynak számítana. Többet azonban nem kérhetnek, hiszen a bolti árakkal, amelyek a piacinál jóval kisebbek, nem lehet konkurálni.

 

Befőznie elsősorban annak érdemes, aki meg is termeli a zöldséget, gyümölcsöt

A befőzés helyett a bolti terméket sokan nem csak az alacsonyabb ár, de a sok pepecselés elkerülése miatt is választják. Azok, akiknek a hozzávalót is meg kell vásárolniuk, ritkábban állnak neki a befőzésnek. A baranyavári Bosnyák Ibolya már harmadik éve járja a különböző rendezvényeket befőttjeivel, lekvárjaival és savanyúságaival, és elégedett a kereslettel. Ő és férje szinte minden alapanyagot megtermelnek otthon.

– Eddig még mindent el tudtam adni, idén némi visszaesést tapasztaltam, amit a pénzhiánynak tudok be. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy egyre több fiatal értékeli a házi készítésű, egészséges árut, ők minden évben felkeresnek, és ez számomra nagy elismerés. A 370 ml-es üvegben található ájvár 25 kúnába kerül, ez a legkelendőbb. Emellett nagy sikere van a füstölt kecskesajttal töltött paprikának is, de a mézzel ízesített gyümölcsbefőtteknek is – tudtam meg Ibolyától.

A befőzés időigényes dolog, de akinek amúgy is van otthon zöldsége, gyümölcse, ne legyen rest eltenni belőle télire. A piaci árak pedig ugyan magasabbak a boltiakénál, de ha egészséges élelmiszerről van szó, még ezek is olcsónak számítanak.