Ballagás az eszéki HMOM Központban

272
11-Ballagas

Eszék – Május 19-én, múlt csütörtökön vett búcsút a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ tizennégy végzős középiskolása az intézménytől, tanáraiktól.

Az eszéki HMOM Központban idén is felcsendült a jól ismert Gaudeamus igitur és a Ballag már a vén diák, méghozzá tizenegyedik alkalommal: az első ballagásra 2001-ben került sor. Május 19-én, múlt csütörtökön vettek búcsút a végzős középiskolai osztályok diáktársaiktól, tanáraiktól, az intézménytől. A jól ismert folyosók, termek körbejárása, az osztályfőnökök búcsúbeszédei, az elismerő oklevelek kiosztása után még arra is volt idő, hogy felidézzék az elmúlt időszak közös emlékeit. A gimnazisták, a szállodaipari-idegenforgalmi technikus irányzat és a kereskedelmi szakközépiskola végzős diákjai voltak az idei ballagás „főszereplői”.

 

A búcsúzó diákok:

Általános gimnázium: Hordósi Dániel, Kolić Marko, Molnár Zsuzsanna, Škrbić Alkeksandra, Tarnai Attila.

Szállodaipari-idegenforgalmi technikus szak: Cövek Imre, Gál Melánia, József Norbert, Nagy Csaba és Vencel Erika.

Bolti eladó szak: Magos Krisztina, Ódri Laura, Škrbić Marija és Schrempf Viktória.

11-Ballagas-tablo