A darázsi Csípány József egy kihalófélben lévő szakma mestere. Szinte egész életén keresztül kovácsként dolgozott. Ma már nincs akkora kereslet a kovácsmunkára, mint negyven évvel ezelőtt, de még mindig tevékenykedik a műhelyében.
Csípány József egy idős bognármester javaslatára szegődött el kovácsmesterinasnak 1954-ben, tizennégy éves korában. Három évig volt gyakornok Izsépen, napi több mint nyolc órát dolgozott. A gyakorlat mellett iskolában is tanulta a szakmát, Varasdon. Három év után szakképzett kovácsként kezdhetett dolgozni. Az első munkahelye az izsépi szövetkezetben volt, ahol kovácsként és patkolókovácsként tevékenykedett az 50-es évek végén. 1960-ban bevonult katonának, két évet szolgált. Miután leszerelt, Hercegmárokon saját kovácsműhelyt létesített. Abban az időben olyan keresett szakma volt az övé, hogy egy év múlva már folyószámlát nyitott, ami abban az időben csak a szövetkezeteknek volt.
Korszerű műhelyével nem versenyezhettek a környékbeli kovácsok
Rendkívül sok munkája volt a kovácsműhelyben, ami nemcsak annak volt köszönhető, hogy kevés volt a konkurencia. Rajta kívül néhány kovács űzte a szakmát a környéken, akik minden feladatot hagyományos eszközökkel végeztek. József viszont modern műhelyet alakított ki, ahol hegesztőpisztollyal dolgozott, fújtató helyett pedig elektromos ventilátort használt. A patkókészítés során bizonyos műveleteket könnyebben meg lehetett oldani hegesztővel. Akik hagyományos módon készítették a patkót, az ún. griffet tűzből forrasztották rá, és a munkafolyamat során gyakran eltörték a patkót. Ez ritkábban esett meg a hegesztés során. A többi kovács nem sokáig állta a versenyt József korszerű műhelyével.
Addig virágzott a kovácsmesterség, amíg a gazdák lovakat tartottak
A sok kovácsmunka legfőképpen annak köszönhető, hogy akkoriban sokkal több lovat tartottak, mint ma. Traktor híján a közlekedést, a szállítást és a mezőgazdasági munkákat is csak lovak segítségével tudták megoldani. Hercegmárokon 250-300 ló volt, így nagyon sok volt a patkókészítés és a patkolás is, szakszóval a vasalás. Szorozzuk csak meg a lovak számát a patáik számával! Vagyis inkább csak kettővel, mert többnyire az első két lábát patkolják a lovaknak. Mivel nemcsak a hátsó lábai vannak hátul a lónak, hanem más is, az istálló azon részén puhább a talaj, ezért a hátsó lábakon nem kopnak olyan gyorsan a körmök, mint az elsőkön. A lovakat körülbelül két-három havonta kellett újrapatkolni. Ha túl sokáig nem cserélik a patkót, az állat akár meg is sántulhat.
József lovakon kívül kocsikat is vasalt. A közvetlenül a bognártól hozott új kocsik kerekén még nem volt sín, sem díszek a többi részén, amit ő illesztett a kocsikra. Hagyományos lovas kocsin kívül gumikerekűt is készített, melyhez a felniket Zomborból rendelte.
A lovak és kocsik vasalásán kívül József kerítést kovácsolt, ekét, kaszát élesített és más szerszámokat is javított.
Hetvennégy évesen is űzi a szakmát
A fizikailag megterhelő kovácsmesterség az egészséget sem kímélte. A füstös műhelyben könnyen megbetegedhetett az ember tüdeje. József elmondása szerint voltak, akik még inaskorukban felhagytak a leendő szakmájukkal, és ismert olyan kovácsot is, aki a mesterségébe halt bele. Hozzátette, neki szerencsére nem ártott meg semmi.
– Hetvennégy éves vagyok és még mindig űzöm a szakmát, illetve csak űzném, de már nincs szükség kovácsmunkára. A kovácsmesterség akkor kezdett hanyatlani, amikor elterjedtek a traktorok. A gazdák lassanként megváltak a lovaiktól, és az én műhelyemben is kevesebb lett a munka – emlékezett vissza József.
Amíg lovakat tartottak a faluban, a kovácsmesterség jó megélhetést biztosított neki. Az emberek szerették a patás állatokat, ezért megbecsülték a kovácsokat is jó munkájukért.
Józsefnek még mindig van műhelye Darázson, a 70-es évek közepén építette, miután leszerelte a hercegmárokit.
Amikor Darázsra költözött, egypár évig még meg lehetett élni a mesterségből, utána a főherceglaki (Kneževo) gépgyárban kezdett dolgozni, lakatosmunkát végzett. Terepre jártak, Boszniában és Szerbiában építettek farmokat. József jelenleg nyugdíjas, de még mindig gyakran szorgoskodik darázsi műhelyében, hogyha feladattal bízzák meg, izzítja a vasat a kovácstűzhelyen, hogy azután formát kalapálhasson belőle az üllőn.
{fcomments}
