Péter huszonnégy éve nős. Olyan soknak tűnik, hogy szinte el sem hiszi. Pedig a külső szemlélő számára ők az igazi pár. Senki sem sejti, mennyire nem azok.
Amikor megismerkedett Edittel, alig múlt húszéves. Azt sem tudta, mi a szerelem, az igazi, mély vonzalom.
Tapasztalatlanok voltak és tudatlanok – mire észbe kaptak, Edit már terhes volt. Mindenki azt várta, hogy Péter egykettőre felnő, elveszi feleségül a barátnőjét és felelős családapa lesz, pedig csak ízlelgették egymást egy nyáron át.
Péter pedig egész eddigi életében meg akart felelni az elvárásoknak, és akkor is tette, amit tennie kellett: összeházasodtak.
Ideje sem volt elgondolkozni azon, hogy jó-e ez neki, vagy hogy ő valójában mit is akar, hiszen mire feleszmélt, már családja volt, amelyről gondoskodnia kellett. Rajongva szerette a kisfiát, és ez eleinte segített abban, hogy elfogadja az életét olyannak, amilyen. A feleségétől viszont egyre távolabb került, az állandó veszekedések megkeserítették az életét. Olyan fiatalok voltak, hogy egyikük sem tudta kezelni a kialakult helyzetet. Péter már a válást fontolgatta, amikor Edit bejelentette, hogy ismét várandós.
Akkor mindketten belátták, hogy nincs kiút. A kislányuk születése után belenyugodtak a helyzetbe. Kapcsolatuk is egy kicsit rendeződött. A szülők is támogatták őket, de az továbbra sem érdekelt senkit, hogy a fiatalok mit éreznek egymás iránt. Örültek az unokáknak és annak, hogy a gyerekeik „szépen” élnek. Megvolt mindenük: munkahely, biztos fizetés, szép családi ház, amit egyébként a szülők vettek. Az érzelmi kötődés hiányát kissé kárpótolta a cseperedő gyerekek kacaja.
Ez a helyzet különösen Pétert viselte meg. Edit azért elfoglalta magát a gyerekek körüli teendőkkel, neki kevesebb ideje jutott az elmélkedésre. Péter már saját magára is haragudott, hogy még mindig a vágyott szerelem gondolatával foglalkozik. Az ismerősei is biztos elítélnék ezért, hiszen mindenki azt érzi egy idő múlva, hogy már nincs meg a lángolás, sok helyen még a hamut sem tisztítják el… Megfogadta azonban, hogy nagyon oda fog figyelni, hogy gyerekei ne kövessenek el hasonló hibát. Várják meg, amíg valóban szerelmesek lesznek valakibe, és csak akkor induljanak neki a házasságnak.
Próbál belenyugodni a megváltoztathatatlanba, hiszen azért Edit ott volt mellette, akire még akkor is számíthat majd, ha valamilyen betegség fogja sújtani. Ő is készen áll az életfogytiglani hűségre, a családját nagyon szereti. „Egész egyszerűen csak hinni kell abban, hogy az út, amin jársz, a tiéd. A csodálatos napkelték, az est csendje, az élet apró örömei sok mindenért kárpótolnak” – gondolta Péter.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
