Az ovis rajzpályázat eredményei

115

A múlt héten elbírálták a horvátországi magyar óvodák körében Ez vagyok én címmel meghirdetett rajzpályázatra beérkezett műveket.

A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) évente számos programot valósít meg. A tavalyi évben a járványhelyzet miatt a tervezettek nagy részét nem tudták megtartani. Az idei év első felében is több programot el kellett halasztaniuk, amit lehetett, azt az online térben valósították meg.

– A legkisebbeknek is terveztünk egy ovis napot, amit szintén nem tudtunk megrendezni, de hogy ne maradjanak program nélkül és őket is bevonjuk valamilyen módon, egy rajzpályázatot hirdettünk meg Ez vagyok én címmel, vagyis egy önarcképet kellett festeniük. A határidőig 7 óvoda 8 csoportjából összesen 46 alkotást küldtek be – mondta Pálinkás Krisztián, a HMPF irodavezetője.

A munkákat Ruzsicska Ilonka óvónő, Vučenović Belašić Tímea rajztanár és Micheli Tünde, a Barkóca gyermeklap főszerkesztője bírálták el.

– Sok szép és ügyesen megrajzolt portré közül kellett választanunk, természetesen most is az önálló munkát értékeltük, több éve dolgozom óvodai nevelőként, így tisztában vagyok ennek a korosztálynak a képességeivel – mondta Ruzsicska Ilonka.

A legjobb rajzokért oklevelet kaptak a kis művészek, valamint minden óvoda, amely részt vett a pályázatban, egy édességcsomagot.

A HMPF a programjait az anyaországi pályázati lehetőségnek köszönhetően tudja megvalósítani, az ovisoknak meghirdetett pályázatot a nemzeti fontosságú intézmények alapból, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásából valósították meg.

A pályázat legjobbjai:
A kiscsoportosok közül az első Valkai Szófia (Kopács) lett, a második Saluainszky Lily (Zágráb), a harmadik Stanković Dávid (Kopács). A középső csoportban a legszebb rajzot Kupina Lora (Várdaróc) készítette, Novak Lucija (Kopács) a második, Győrfi Ferenc (Csúza) pedig a harmadik helyre került. A legtöbb munka a nagycsoportos kategóriában érkezett, itt a legjobbat Török Viktória (Csúza) készítette, Novak David (Kopács) lett a második, Josipović Karlo (Eszék) pedig a harmadik.

A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.