Az orosz balett csillagai vendégszerepelnek január 30-án Eszéken. A széles körben elismert Mariinszkij Balett, a világ legjobb balett-társulata a Hattyúk tava előadással várja a közönséget az eszéki Gradski vrt sportcsarnokba.
A Hattyúk tava Pjotr Iljics Csajkovszkij első balettje, amelyet 1874-76 között írt romantikus balettszövegek mintájára egy régi orosz népmese alapján. A művet, amely a balettirodalom egyik legtöbbet játszott darabja, először 1877-ben mutatták be a moszkvai Nagyszínházban. A történet két főszereplője a Herceg és a gonosz módon hattyúvá varázsolt lány, Odette. A Herceg beleszeret Odettebe, s amikor azt hiszi, a lányt végre karjaiba zárhatja, kiderül, hogy a gonosz varázsló csapdájába került, hiszen annak gonosz lányával kel egybe, miközben végig abban a hitben él, hogy Odette áll előtte. A végén persze minden jóra fordul, a Herceg legyőzi a Varázslót, és szerelmével boldogan élhetnek.
A Hattyúk tava máig az egyik legnépszerűbb balett, látványos és elkápráztató vizuális élményt kínál a nézőknek, amelyben most az eszékieknek és a környékbelieknek is részük lehet.
A belépőjegy ára 120 kúna (földszint), a tribünre szóló 90, a VIP-részlegen pedig 200 kúna. Jegyeket az Entrio internetes portálon lehet vásárolni vagy a Luminis Ügynökségnél (Županijska 1., első emelet) munkanapokon 9 és 20 óra között.
{fcomments}













