Az ójankováci magyarokkal tárgyalt Jankovics Róbert

121

Az ójankováci magyarokkal tárgyalt hétfőn parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert. A megbeszélésen szó volt a közösség aktuális helyzetéről és jövőbeli terveiről is.

Ójankovácon egy igen aktív magyar közösség él, melynek tagjai rendszeresen összegyűlnek, hogy ápolják hagyományaikat, szokásaikat. Ehhez kiváló helyszínt biztosít a HMDK tulajdonában lévő Magyarok Otthona, ahol gyakran találkoznak és különböző rendezvényeket is tető alá hoznak.

A tavalyi évben a HMDK az ingatlant kívül és belül is felújíttatta. A falusi ház régi, elavult nyílászárói helyére új, korszerű ablakok és ajtók kerültek, valamint a folyosó mennyezete is megszépült. A hagyományos homlokzatú ház új külsőt is kapott, és valóságos éke lett a településnek.

Az épület ad otthont a 2007-ben alakult Ójánkováci Hagyományőrző Egyesületnek is, melynek legfontosabb céljai közé tartozik az anyanyelv, a magyar kultúra és néphagyományok ápolása, illetve a fiatalok magyar nemzeti öntudatra való nevelése is. Az egyesület tagjai székhelyükön fogadták hétfőn délután parlamenti képviselőnket, Jankovics Róbertet, akivel megvitatták az aktuális helyzetüket. A találkozón szó volt többek között a Magyarok Otthona felújításának következő fázisáról, melynek keretében rendbe hozzák majd az udvart és az épület gázfűtés-rendszerét is fejlesztik, valamint az idei évre tervezett különböző rendezvényekről is tárgyaltak. A baráti hangulatban zajlott megbeszélésről Jankovics Róbert lapunknak az alábbiakat nyilatkozta:

– A HMDK mindig is nagy figyelmet szentelt a szórványközösségeknek, hiszen számunkra minden horvátországi magyar számít, éljen az ország bármely pontján. Erre talán az egyik legjobb példa az ójankováci magyar közösség, melynek képviselőivel nagyon jó viszonyt ápolunk. A hétfői megbeszélésen alaposan átbeszéltük az őket foglalkoztató aktualitásokat és a közösség idei évre szóló terveit, melyek közül az udvar teljeskörű rekonstrukciója igényli a legtöbb munkát, ennek megvalósítását a HMDK nagymértékben segíteni fogja.