Az ójankováci aknamező magyar áldozatai

99

A honvédő háború sok katonai és civil áldozatot követelt a magyarlakta településeken is. Az ójankováci magyar közösség 29 évvel ezelőtt három tagját veszítette el. Szombaton, április 10-én haláluk évfordulóján először emlékeztek rájuk szervezett formában.

A kelet-szalvóniai Ójankovác település legnagyobb tragédiája 1992 áprilisában történt, amikor is a megszálló erők elvitték kényszermunkára a falu nem szerb lakosait, köztük sok magyart is. Az elhurcolt embereket arra kényszerítették, hogy szántsanak fel egy aknamezőt, amely állítólag azelőtt már meg lett tisztítva a robbanószerektől. Az állítás nem bizonyult igaznak, egyikük ugyanis egy nagy pusztító erejű, tankelhárító aknára hajtott rá, ami felrobbant. A robbanás hat embert ölt meg, és további hatot súlyosan megsebesített. A halálos áldozatok közül hárman voltak magyarok: Újlakos Flórián, Kedves Ferenc és Tomonyi Antal.

Az Ójankováci járás magyar kisebbségi önkormányzata megalakulása után döntött arról, hogy a faluban álló háborús emlékműnél minden évben megemlékeznek erről a tragédiáról, tavaly ezt a járványhelyzet miatt nem tehették meg, így idén első alkalommal szervezett formában az évforduló napján, április 10-én lerótták tiszteletüket.

Az eseményen részt vett Jakumetović Rozália, a Vukovár-Szerém megyei magyar kisebbségi önkormányzat elnöke is.