Az MTVA vezérigazgatójának vezetésével magyar delegáció járt Ljubljanában

464
lathatar-Szabo_Laszlo_Zsolt

A szlovén közmédia vezetőinek meghívására (RTV Slovenija) Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója vezetésével magyar delegáció látogatott szerdán, május 6-án Lendvára és Ljubljanába, ahol szlovén kollégáikkal áttekintették a két közszolgálati médiavállalat kapcsolatait és fejlődési lehetőségeit.

Az MTVA küldöttsége délelőtt a Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiójában járt Lendván, ahol Zver Ilona magyar műsorokért felelős vezérigazgató-helyettes tájékoztatást nyújtott a magyar nyelvű rádió és televízió helyzetéről.
Szabó László Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a lendvai stúdióban áttekintették az eddigi együttműködés eredményeit, és abban állapodtak meg, hogy Budapesten megpróbálják elérni, hogy a muravidéki magyarság számára fontos eseményekről és információkról folyamatos híradás jelenhessen meg a hírműsorokban. Kiemelte: ahogy eddig, továbbra is támogatni kívánják a lendvai tévé magyar adását ingyenes műsorokkal, illetve a rádiónak magyar zenei anyagokat adnának át, amelyhez még meg kell teremteni a jogi hátteret.
A ljubljanai látogatással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy egy nagyon gyümölcsöző és jó hangulatú beszélgetésen vannak túl, amelyen a szlovén tévé és rádió teljes felső vezetése képviseltette magát. A vezérigazgató elmondta, hogy tárgyaltak arról, miként tudnák kicserélni egymás műsorait. Ezenkívül megállapodtak abban, hogy az első világháború egyik legvéresebb összecsapását, az isonzói csatát hármas koprodukcióban, a lendvai stúdióval együtt feldolgoznák egy dokumentumfilmben.
„Ahhoz, hogy a két ország jobban megismerje egymást, fontos lenne, hogy helyben legyen tudósítója mindkét intézménynek” – mondta Szabó László Zsolt, majd hozzátette, hogy jelenleg keresik azt a Budapesten élő szlovén embert, valamint azt a Ljubljanában élő magyar embert, aki képes arra, hogy ezt a feladatot ellássa, és tudósítson azokról az eseményekről, amelyek mindkét ország számára fontosak.
Marko Filli, a szlovén közszolgálati televízió elnöke ebéden látta vendégül a küldöttséget, az egész napos programhoz pedig Szilágyiné Bátorfi Edit ljubljanai magyar nagykövet is csatlakozott. A nagykövet az MTI-nek azt mondta, hogy hiánypótló eseményre, találkozóra került sor, hiszen a két szomszédos ország alig tud egymásról valamit.
Kiemelte: a két közszolgálati intézmény kapcsolata ebből a szempontból kulcsfontosságú, mert innentől kezdve rendszeresen jelennek meg majd műsorok, programok, kulturális események a két médiában, amelyek segíthetik a két szomszédos ország kapcsolatának fejlődését.
Gazsó L. Ferenc, az MTI vezérigazgatója ljubljanai kollégájával, Bojan Veselinovičcsal a két nemzeti hírügynökség közötti új keretszerződésről és az együttműködés további lehetőségeiről tárgyalt.

 

{fcomments}