Semmi sem érzékelteti jobban a társadalmi szembenállások megosztó erejét, vagy a háború szörnyűségét, mint amikor testvérek kötnek ki a történelem két eltérő oldalán.
Az ikrek vegyes házasságban születtek. A két testvér, mint két tojás, úgy hasonlított egymáshoz. Egymás iránti ragaszkodásuk is mérhetetlen volt. El sem tudták képzelni életüket egymás nélkül. De mielőtt iskolába indultak volna, felbomlott a család. A szülők közti megromlott viszony váláshoz vezetett. Anyjuk Szerbiába tért vissza szüleihez, V-t vitte magával, L. az apjával maradt egy szlavóniai kis faluban.
A gyerekek nagyon megszenvedték a válást, de a legjobban azt, hogy soha többé nem találkozhattak.
1991-ben, Horvátország önállósodása után L. honvédő katona lett. Jól kiképezték, és rangos beosztást kapott. Boszniába küldték őket, és ő vakmerően mindig a legveszélyesebb helyzeteket kereste. A szerb csapatok ellen harcoltak. Az egyik összecsapás alkalmával, miután úgymond megtisztították a terepet, L. végigsétált a csatatéren, és sebesült szerb katonára akadt. Már fogta a pisztolyát, hogy végezzen vele, de megdöbbenve látta, hogy a hasonmása fekszik előtte. Lehajolt hozzá, és a fülében meglátta az ezüstkarikát – ugyanolyant, mint amilyen az ő fülében is volt. Négyévesek voltak, amikor születésnapjukra, jelölésként, megkapták a fülbevalókat. V. a jobb fülében, L. a bal fülében hordta. L. letérdelt a katona mellé, és kezdte leszedni róla a szerb egyenruhát. Saját kabátját terítette rá, és aztán kezdett kiabálni segítségért, amikor már eltüntette az ellenséges katonaruhát. A mentősökkel együtt szállt be az autóba, hogy elkísérje a sérültet Szarajevóig. A legjobb ellátásban részesítették a még eszméletlen testvérét. L. végig ottmaradt vele. Ott senki sem kérdezte, ki kicsoda, csak igyekeztek a beteget stabil állapotba hozni.
Két napra rá V. kinyitotta a szemét, és tekintete L. arcán akadt meg. Nem szóltak egymáshoz, csak ölelésük árulta el, hogy a szívük is együtt dobban. A kezelőorvos is tisztában volt vele, hogy ikrek a katonák, de azt már nem tudta, hogy ápoltja éppen egy ellenséges csapat tagja volt. Nyolc nap után L. a testvérével együtt elhagyta a kórházat. Egyenesen Szlavóniába vitte, az apjukhoz, aki elámulva fogadta a két felnőtt fiút. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen szörnyű körülmények között fognak ismét találkozni a gyerekek. V.-t nem engedték el, legalábbis addig nem, amíg el nem csitulnak a harcok. L. sem vállalt már katonai feladatokat. A legtöbb idejét ő is otthon töltötte. Közben a ENSZ békefenntartói is javítottak a helyzeten. A két fivér pedig már csak egymás mellett érezte jól magát.
Annak ellenére, hogy neveltetésük különbözött, a hasonlóságok teljesen nyilvánvalóvá váltak.
A háborús helyzet enyhülésével V. értesítette anyját, hogy életben van. Egyszerre megváltozott a két család viszonya. Az ikrek egymásra találása mindent felülírt. Mindenki megy a saját útján, de ha tehetik, közös kirándulásokat szerveznek, és az összetartozás csodálatos érzése tölti el őket a mindennapokban.
