Hétfőn került sor az Eszék-Baranya megyei magyar kisebbségi önkormányzat első idei ülésére. A tanácskozáson a közösségünket érintő aktualitásokról volt szó.
Az ülés a napirendi pontok meghatározása után elnöki beszámolóval folytatódott, melynek során Matijević Olivér, a testület vezetője többek között beszámolt azokról az eseményekről, amelyeken a kisebbségi önkormányzat vezetőjeként vett részt, illetve azon megkeresésekről, melyek az önkormányzathoz érkeztek.
– Igyekeztünk minden téren a közösségünk javát szolgálni. Az elmúlt időszakban számos megkeresést kaptunk nemzettársainktól, akiknek a legkülönbözőbb élethelyzetekben tudtunk segíteni – mondta Matijević Olivér.
A beszámolók után megvitatták az idei munkatervet, majd szó esett még az április 3-i magyarországi választásokról; elhangzott, hogy magyar közösségünk számára is fontos a kimenetele.
