Az Eurodom épületkomplexum első terveivel még 2002-ben álltak elő, az alapokat három évvel később rakták le, és akkor az építés befejezése határidejeként még 2009-et emlegették. Ahogy a munkagépek megindultak, a környező lakóépületek tulajdonosai rögtön tiltakozni kezdtek, hiszen sorra repedtek meg a házfalak, a vezetékek, majd olyannyira elfajultak a dolgok, hogy az eset bíróságra került. A lakók nagy részével sikerült megegyezni, de már akkor világossá vált, hogy 2009-ben biztosan nem hozzák tető alá az épületet. Most 2013-at írunk, és az üvegpalota még mindig nem kész. A Glas Salvonije napilapban megjelent legújabb írás szerint még 147 millió kúnára van szükség a befejezéséhez. A befejező munkálatokkal a Tehnika d. d. Zagreb céget bízták meg. Hamarosan 500 ember dolgozik majd a 85 ezer négyzetméteres épületen, befejezését jövőre tervezik.
{fcomments}













