Pélmonostor – A Pélmonostori Városi Könyvtár a Drávaszög központi bibliotékájának a szerepét tölti be, amelynek a munkatársai nagyon fontosnak tartják, hogy az emberek ne felejtsék el az olvasás örömét. A könyvtárnak magyar részlege is van.
Jól tudjuk, hogy az internet és a digitalizált szövegek miatt a nyomtatott könyvek háttérbe szorultak. Ennek ellenére még mindig sokan a papír alapú olvasnivalót részesítik előnyben, és szívesen kölcsönöznek könyveket. A Pélmonostori Városi Könyvtár a Drávaszög központi és egyetlen jól működő ilyen intézménye, amelynek része a Horvátországi Magyarok Központi Könyvtára is. Munkatársai tavaly falusi terepszemlét tartottak, és az volt a szomorú tapasztalatuk, hogy Laskó kivételével, ahol heti egy alkalommal nyitva tart, egyikben sem működik a könyvtár, ez a horvát falvakra is igaz.
– Mivel ezek a könyvtárak már nem tartoznak intézményünkhöz, csupán szakmai tanácsokkal tudnánk segíteni a munkájukat. Vannak olyan személyek, akik szeretnének könyveket kölcsönözni, de egészen Pélmonostorig kellene utazniuk emiatt. Megoldást jelenthetne egy bibliobusz vásárlása és használatba helyezése, de ehhez nagy befektetésre volna szükség. Az önkormányzatok feladata lenne a falusi könyvtárak működtetése, amelyek rengeteg értékes könyvvel rendelkeznek, ám ezek nem érhetők el az olvasók számára – nyilatkozta lapunknak Rabbi Zsolt, a könyvtár munkatársa.
Programok óvodásoknak, iskolásoknak
Az olvasás szeretetére való nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. A pélmonostori könyvtárban e célból óvodai és iskolai csoportokat fogadnak, amelyek tagjai megismerkedhetnek a könyvtár működésével, az ott található könyvekkel, és mindezt érdekes, játékos formában.
– Idén egy eu-s projektben is partnerek vagyunk, amelynek köszönhetően remélhetőleg könyvtárunk is otthont adhat majd egy nemzetközi könyvtáros továbbképzésnek. Ami a látogatottságot illeti, azt tapasztaljuk, hogy nincs baj, a legfiatalabbaktól a nyugdíjasokig sokan járnak hozzánk. Összesen 45.000 kötettel rendelkezünk, ebből kb. 3500 magyar nyelvű. Még mindig a szépirodalom az, amit a legszívesebben olvasnak az emberek – mondta Zsolt.
A könyvtáraknak az iskolák mellett nagy szerepük van abban, hogy milyen olvasási szokások alakulnak ki a gyerekeknél. A Pélmonostori Városi Könyvtárban ezért igyekeznek különféle programokkal felhívni a figyelmüket az olvasás fontosságára. Kár, hogy a falusi könytvárak nem működnek, hiszen így sokan nem tudnak élni a könyvkölcsönzés lehetőségével, hacsak nem utaznak el Baranya egyetlen városába, Pélmonostorra.