Az első hajómozi Horvátországban

0
32

A mozizás új arca hódít hazánkban– Vukováron vízre bocsátották azt a hajót, amelynek belterében egy nagy filmvászon és egy nézőtér is helyet kapott. A hajó a Dunán szeli a hullámokat.

A mozgó mozit egy elektromos hajón alakították ki, ami nemcsak azért előnyös, mert környezetkímélő, hanem azért is, mert szinte hang nélkül közlekedik, így nem zavarja a filmvetítést. A hajón minden pénteken és szombaton este 9 órakor kezdődnek a programok.

Az első vetítésre múlt pénteken került sor, amikor a legendás Beatles együttesről szóló dokumentumfilmet mutatták be, szombaton pedig az Élősködők című Oscar-díjas koreai film gondolkodtatta el a vendégeket.

A vízen úszó mozi ötlete a tavalyi vukovári filmfesztiválon született meg, amikor egy ilyen programmal színesítették a rendezvényt, és rengetegen váltottak rá jegyet. A fedélzeten lehetőség volt friss pattogatott kukoricát rágcsálni, lehetett italt és édességet vásárolni, amit külön díjaztak az utasok. Ez a lehetőség a most induló moziban is adott.

Péntekenként dokumentumfilmeket tűznek repertoárra, míg szombaton szórakoztató, aktuális filmeket lehet nézni.

Sőt, még azt is lehetővé teszik, hogy nagyobb baráti társaságok vagy céges csapatok kibéreljék egy-egy estére a járművet. Egy ilyen alkalommal az utasok maguk választhatják ki a listából, hogy mit szeretnének megnézni a zártkörű mozizás során.

– Ez egy egyedülálló turisztikai tartalom, amely magasabb szintre emeli az idegenforgalmi kínálatunkat – mondta a vukovári Danubiumtours utazási iroda tulajdonosa, Zrinka Šesto, akinek a tulajdonában van a hajó.