A dobogó harmadik helyén végeztek a Várdaróc Labdarúgóklub előkezdői vasárnap az antunovaci focitornán.
A Várdaróc FC legfiatalabb korosztálya, az ún. előkezdők (9 évesek és fiatalabbak) esetében a cél, hogy a gyerekek megszeressék a labdarúgást, a csapatjátékot, a testmozgást.
Ezt a célt szolgálta szereplésük a hétvégi antunovaci focitornán, amely az első komolyabb megmérettetés volt számukra. A tornán összesen hat csapat vett részt.
– Érezni lehetett gyerekeinken a megilletődést, a koncentrációvesztést, ami érthető, hiszen ilyen komoly szereplésük még nem volt, de így is elégedettek lehetünk, a dobogó harmadik helyén végeztünk. A bronzéremért a višnjevaciakat győztük le 2:0-ra. Sikerélménnyel tértünk haza, legkisebbjeinknek ez az első trófeája, én biztos vagyok abban, hogy ez a szereplés emlékezetes marad számukra – nyilatkozta lapunknak Kiss Dárió, a Várdaróc FC ügyvezető elnöke.
A sikert közös fagyizással ünneplik majd meg, ami egy hosszú és eseményekben gazdag félszezon búcsúztatója is lesz. Sikeresen zajlott a klub által szervezett családi nap is múlt vasárnap, most egy rövid szünet következik, aztán augusztusban a várdaróci focitornával, illetve az azt megelőző edzésekkel veszi majd kezdetét ismét a munka.
