Az Ady Kör a földrengés és a koronavírus-járvány árnyékában

0
25

A zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör székháza is megrongálódott a márciusi földrengés következtében. A felújításhoz szükséges anyagiak előteremtése előtt a helyiség bérleti szerződését kellene meghosszabbítani, amely a jövő évben lejár – mondta el lapunknak Ranogajec Komor Mária, a szervezet elnöke.

A zágrábi Ady Kultúrkör székháza is megsérült a március 22-i földrengéskor. Az épület, amelyben a helyiség található, vörös jelzést kapott, vagyis gyakorlatilag használhatatlanná vált. Beszakadt a tető és ledőlt a kémény, megrongálódott a lift, a tömbépületből több lakót, főleg a felső emeleten lévő lakásokból biztonsági okokból ideiglenesen kiköltöztettek.

Ranogajec Komor Máriától megtudtuk, egyesületük szerencséje, hogy székhelyük a földszinten van, így náluk nem történt akkora baj. A járvány miatt nem működnek, az egyesület már a március 15-i megemlékezést is lemondta, a földrengés idején is használaton kívül volt már.

– A földrengés következtében székhelyünkön megsérült az álmennyezet és fölötte a mennyezet is, használata nem biztonságos, amíg helyre nem hozzuk a sérüléseket. Így addig nem tarthatunk itt összejövetelt, programot – panaszolta lapunknak Mária asszony.

Hozzátette, jó volna mihamarabb hozzálátni a felújításhoz, ami viszont meghaladja anyagi lehetőségeiket. A helyiség biztosítva van, azonban a biztosítótársaság a földrengés okozta károkat nem téríti meg.

Problémáik megoldásában számítanak parlamenti képviselőnk segítségére

Az egyesület több mint tíz éve használja ezt a helyiséget, amely rossz állapotban volt, s nagy ráfordítások árán sikerült saját szükségleteiknek megfelelően átalakítani. Az elmúlt években számos összejövetelt, rendezvényt tartottak itt. Beruházásokat is végeztek az állami tulajdonban lévő helyiségen. Az ezen ingatlanok kezelésével megbízott minisztérium – Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk segítségének köszönhetően – 2018-ban hosszabbította meg az irodahasználati szerződést az egyesülettel.

– A szerződés jövő októberben lejár, így az elsődleges cél az, hogy tartós használati jogot kapjunk a helyiségre, vagy legalább meghosszabbítsák a szerződést, mert e nélkül nem látjuk értelmét a tatarozásba fektetni. Az országos Kisebbségi Tanács által biztosított támogatást – programok híján – egyedül rezsiköltségek fedezésére használhatjuk, beruházásra nem – sorolta a nehézségeket az egyesületvezető, hozzátéve, megoldásukban számítanak Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk segítségére.

Az egészség és a biztonság az első helyen

Az Ady körnek tavasszal van a legtöbb programja, amelyek a járványhelyzet miatt egyébként is elmaradtak volna. Nemrég tartották meg első online elnökségi ülésüket, melynek során megtárgyalták a fennálló problémákat, valamint a terveket. Pályáztak többek közt gyermek zeneoktatásra és egy képzésre is, melyen internetes ismereteiket mélyíthetnék el. Az egyesület munkája nyaranta szünetel, ilyenkor a vasárnapi összejöveteleiken kívül egyedüli programjuk az augusztus 20-i ünnepség. Mária asszony végezetül elmondta, figyelemmel kísérik a járványhelyzet alakulását, s ehhez alkalmazkodva valósítják meg programterveiket, hiszen az egészség és a biztonság a legfontosabb.