Átadták a Szent Márton teret Pélmonostoron

0
113

Az év harmadik napján átadták a pélmonostori Magyarok Otthona előtt kialakított Szent Márton teret. Az új tér közepén egy Szent Mártont ábrázoló szobor is helyet kapott, mely egy helyi művész alkotása.

A pélmonostoriak életében Szent Márton mindig is fontos helyet töltött be, hiszen ő a városuk védőszentje. A helyi HMDK-alapszervezet és a Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet éppen ezért minden évben megünnepli a Márton-napot, melynek keretében felelevenítik Szent Márton legendáját is. Ez adta az ötletet a tér kialakításához is, hiszen az új tér, amely közvetlenül a pélmonostori Magyarok Otthona előtt van, méltó helyszíne lesz majd a legenda felelevenítésének a jövőben is. A projektet teljes egészében Pélmonostor városa finanszírozta, hiszen a városvezetés számára is fontos Szent Márton öröksége. Az új tér egy püspöki süveget formáz, közepén pedig Szent Márton szobra áll. A szobor egy fiatal drávaszögi akadémiai szobrász, Sermek Saša műve, akinek ez az első köztéri alkotása Pélmonostoron.

– Ezt a teret legfőképpen azon HMDK-tagoknak és aktivistáknak köszönhetjük, akik a 18 év alatt mindent megtettek azért, hogy egy szerény megemlékezés a város jelképévé váljon. A tér annak a sokéves munkának a gyümölcse, amelyet a pélmonostori magyarok végeztek az elmúlt két évtizedben a közösségért. Amikor 2001-ben először elevenítettük fel Szent Márton legendáját, nem hittük, hogy közel két évtized múlva itt tartunk majd. Köszönöm mindazoknak, akik minden évben itt vannak Márton-napkor és velünk ünnepelnek, és azoknak, akik mindmáig ápolják a hagyományt – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, aki ezúton is szeretné megköszönni a városnak a nagyszerű újévi ajándékot.