Aratási ünnepség Csúzán

0
166
arato-2

Csúza – A HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesülete szervezésében július 16-án, a délutáni órákban kezdődött a hagyományos aratóünnepség, amelyen az ugyancsak helybéli Jókai Mór Művelődési Egyesület Hajnalcsillag gyermektánccsoportjának újdonsült tagjai is részt vettek.

Szombaton délután a kultúrotthon előtt gyülekeztek nagyok és kicsik, vagyis a HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesület, illetve a Jókai Mór ME Hajnalcsillag népi tánccsoportjának a tagjai.

 

Új tagokkal bővült a Hajnalcsillag

– Hajnalcsillag nevű gyermektánccsoportunk tagjainak nagy része „kinőtte” együttesünket, a Csárdásban táncolnak tovább, így új tagokat kellett toboroznunk. Most úgy gondoltuk, mivel van rá igény, a tagtoborzást már a nagycsoportos óvodásoknál kezdjük. Ez is érthetővé teszi, hogy főleg népi gyermekjátékokat, játékláncokat tanítunk be nekik. A gyerekekkel Pinkert Ilonka és Kettős Zsuzsanna foglalkoznak. A továbbiakban is állandó részesei szeretnénk lenni a településünkön tartott  rendezvényeknek; az idei aratóünnepségen való fellépés új tagjaink számára a „tűzkeresztséget” jelenti – nyilatkozta lapunknak Kováts Zsuzsanna, a Jókai Mór Kultúregyesület elnöke.

 

Felelevenítették az aratási szokásokat

Az aratás elengedhetetlen kelléke anno a sarló és a kasza volt. A sarlóval való aratás kifejezetten asszonyi munkának számított, míg kaszával csak a férfiak dolgoztak. A marokszedés szintén a nők feladata volt, a kévék bekötése és összehordása férfimunkának számított. Még a gyerekek is kivették a részüket az aratásból. Az aratás befejezéséhez különböző szokások kapcsolódtak, ilyen volt az aratókoszorú készítése is.

Szombat délután a csúzai kultúrotthon előtt összeállt az aratási menet, élén a gabonakoszorút vitték, őket a gyerekek követték búzakévékkel a kezükben, majd pedig a Csárdás együttes tagjai, akik a kézi aratás szerszámaival vonultak a postahivatal előtti térig, ahol már gyülekezett a nézőközönség. Először a két táncegyüttes tagjainak közös produkciójára került sor, majd a Csárdás fiataljai egyik pörgős koreográfiájukkal rukkoltak ki. Ételben és italban sem volt hiány az aratási ünnepségen, az egyesületek tagjai üdítőt és bort kínáltak, míg a nőszervezet aktivistái lángost sütöttek.

A délutáni hagyományőrző rendezvény egyfajta hívogató is volt az esti aratóbálba, ahol Kurel Goran szolgáltatta a talpalávalót.