Szent György tisztelete már Szent István korában jelentkezik a magyarság körében. Első szent királyunk legendája elmondja, hogy a pogány ellenállást a kereszt dicsőséges jelének oltalmával Márton püspök és Szent György vértanú zászlaja alatt törte meg. A Szent Korona alsó, bizánci részének összetartó, két zománc képén a két keleti katonaszent, György és Dömötör látható.
György nemcsak a magyarok népszerű szentje volt, hanem a középkor számos uralkodója tekintette példaképének. A Meroving-dinasztia is Györgytől származtatta magát. Oroszlánszívű Richárd angol király őt választotta a keresztes lovagok védőszentjének.
Szent György egyházi kultusza a középkorban virágzott igazán. Napjainkban alakja a tavaszkezdet szimbólumaként él, ez a népi hiedelemvilágból származik. A paraszti kalendárium legjelesebb napjai közé tartozott. A közismert magyar gyermekmondóka is ezt bizonyítja:
„Süss föl Nap, Szent György-nap,
Kertünk alatt egy kis bárány majd megfagy.”
Erre a gyerekek leguggolnak, mintegy a földre csalogatják a napot.
Az állattenyésztő gazdák e naptól hajtották ki állataikat a mezőre. A pásztor, a kanász, a juhász munkája valójában ekkor kezdődött. Ilyenkor álltak össze a halászbokrok is Kopácson.
A régi néphit szerint a Szent György éjszakáján húzott harmatban van a föld ereje, zsírja. Ebből csöppentettek kovászukba a kenyérsütő asszonyok, hogy kenyerük minél szebbre süljön. Ekkor húzták meg más földjét fehér lepedővel a bűbájosok. Odahaza kicsavarták belőle a harmatot és pogácsát sütöttek vele, majd a maguk tehenével etették meg, hogy az hízzék és tejeljen minél bőségesebben a más földjének erejéből. A harmatszedés közben ezt mondogatták: „viszek is, hagyok is”, vagyis nem veszik el az egész hasznot, hagynak másnak is a föld erejéből. A gazda e jeles nap reggelén fokhagymával dörzsölte be az istálló ajtaját, hogy a boszorkányok meg ne rontsák az állatokat.
A Szent György éjjelén vagy napján gyűjtött gyógyfüvek embert, állatot gyógyítanak. Ezekből a füvekből főztek annak, aki megbetegedett. A „külső rákot” Szent György-nap előtt szedett kukaccal gyógyították. A kukacokat kimosták, befőttesüvegekbe rakták, leásták oda, ahol legjobban sütött a nap. Kilenc nap múlva kiásták, ez idő alatt tiszta olajjá vált. Ezzel kenegették a beteg testrészt.
A juhászok kolbászt ettek e napon, hogy amikor a mezőn hanyatt fekve, nyitott szájjal elalszanak, beléjük ne bújjon a kígyó. Ha valaki Szent György-nap előtt kígyót lát, kenje meg a torkát, egész évben nem lesz torokfájós. Úgy tartották, nem lesz rühes az, aki György-nap előtt meztelenül megfürdik.
A háziasszony, mikor hasad a nap, készíti a fészket a kotlós alá, hogy jól üljön, és minden tojás kikeljen. Ekkor vetik a dinnyét, az uborkát és a mákot. Vetéskor azonban ügyelni kell, hogy egy szót se szóljunk, mert akkor „kisfejű és férges” lesz a termés.
Vörösmarton mesélték, hogy Szent György éjszakáján a földbe rejtett kincs megtisztul, „felveti a lángját”. A kincskeresők ekkor indultak kiásni a kincset, de hiába! A falu feletti határrészről, a Kígyósról a Zuhogó felé lehetett ilyenkor látni a kincs fényét.
Végezetül elmondhatjuk, hogy Szent Györgyöt egyformán tisztelte a római katolikus és az ortodox hívő is, mivel a legendáját bemutató szentkép (a sárkányt legyőző hős) jelen van mindkét vallásban.
De hogyan is szól Sárkányölő Szent György története?
A Kappadókiából származó, szentéletű és kereszténységet terjesztő György vitéz egy napon Silena városához érkezett, mely egy tó partján feküdt. A város lakói rettegtek a tóban lakozó rémületes sárkánytól, aki kényszerítette őket, hogy naponta két birkával csillapítsák feneketlen éhségét. A város népe engedelmeskedett, de amikor juhaik elfogytak, és már szerezni sem tudtak, elhatározták, hogy ezentúl egy-egy embert áldoznak a sárkánynak, attól félve, hogy az szörnyű, mérges leheletével az egész várost elpusztítja. Sorshúzás döntötte el, ki lesz a következő. Egy napon, mikor Silena népe már erősen megfogyatkozott, a kegyetlen sors akaratából a király egyetlen leányára esett a választás. Neki sem volt kegyelem.
Kivonult hát a tó partjára, hogy ott várja meg sorsa beteljesedését. Ott hullatta könnyeit, amikor György vitézt éppen arra vitte útja. Meglátta a megkeseredett lányt, és megkérdezte, miért búsul oly erősen. A királylány elmondta a város szomorú történetét, mire György így szólt: „Ne félj, te lány, Krisztus nevében megsegítelek!” Nem kellett soká várniuk, a sárkány hamarosan kidugta szörnyű fejét a vízből. Ekkor György keresztet vetett, s magát istennek ajánlva rárontott a sárkányra, és lándzsáját mélyen beledöfve súlyosan megsebesítette az ádáz szörnyet. Megparancsolta a királylánynak, hogy övét vesse az állat nyaka köré, s vezesse be a városba. Így is lett. A félelmetes sárkány szelíd ebként követte a lányt. Az emberek fejvesztve menekültek a szörnyeteg láttán, de György így szólt hozzájuk: „Keresztelkedjetek meg mindnyájan, és megölöm a sárkányt!” A nép a királlyal együtt tüstént felvette a keresztséget, mire a vitéz megölte a fenevadat. A király felajánlotta Györgynek a lányát és királyságát. A sárkányölő hős azonban nem vágyott kincsekre, gazdagságra, csak annyit kért az uralkodótól, hogy ne feledkezzen meg a templomokról, és mindig gondoskodjon a szegényekről.
