Anyanyelvápolók szemléje Pélmonostoron

35

A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma szervezésében hétfőn került sor a Merki Ferenc Anyanyelvápoló Szemlére. A pélmonostori Liszt utcai magyar kulturális központban hét iskola fakultatív magyarórákra járó tanulói mutatkoztak be.

Merki Ferenc, a „tanító bácsi”, az iskolaigazgató, az egykori HMSZ elnöke tanügyi tanácsosként 1967-ben kezdte szervezni az ún. anyanyelvápolást Horvátországban, külön hangsúlyt fektetve a szórványvidékre.

Az anyanyelvápolás aztán egyfajta mozgalommá vált a hetvenes években. Az első csoportokat 1967 őszén indították Hercegszőlősön és Szentlászlón. A nem magyar tannyelvű általános iskolákban bevezetett fakultatív magyar nyelvoktatásnak köszönhetően nyelvünk, kultúránk, népi táncaink azokon a területeken is megtalálhatók, amelyeken már csak szórványban élnek nemzettársaink. Az anyanyelvápoló szemle 91-ben a háborús körülmények miatt megszakadt, 2002 óta a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma szervezi.

Hét iskola részvételével zajlott az idei szemle

A szemle célja, hogy az anyanyelvápolásban részesülő kisiskolások találkozzanak, ismerkedjenek, barátkozzanak egymással, valamint hogy a diákokkal foglalkozó pedagógusok betekintést nyerhessenek egymás munkájába.

Az idei anyanyelvápoló szemlére Pélmonostoron, a Liszt utcai kulturális központban került sor. A gyerekeket Pálinkás Krisztián, a pedagógus fórum irodavezetője és Ruzsicska Ilonka óvónő köszöntötték, bátorítva őket a szereplésre.

– Idén hét szlavóniai és baranyai általános iskola részvételével tartottuk meg az anyanyelvápoló szemlénket. A résztvevők szabadon választott témával érkezhettek, így volt a műsorszámok között népdaléneklés, szavalat, néptánc, színdarab is – nyilatkozta lapunknak Pálinkás Krisztián.

A szemle zárásaként Varga Erna tanügyi főtanácsos értékelte az előadásokat, majd egy-egy csokor virággal és oklevéllel köszönték meg az anyanyelvápoló tanároknak a munkájukat, valamint a fellépő gyerekek is elismerésben részesültek.

A programot a magyar Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága támogatta.