A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma a múlt héten rendezte meg 13. alkalommal a Merki Ferenc nevét viselő anyanyelvápoló szemlét. Idén tizenöt drávaszögi és szlavóniai iskola tanulója mutatta be az anyanyelvápoló (fakultatív) órák során tanult verseket, népi táncokat, gyermekjátékokat.
Az anyanyelvápolás, amelyet Merki Ferenc magyar tanügyi tanácsos kezdeményezett, egyfajta mozgalommá vált a hetvenes években. Az első csoportokat 1967 őszén indították Hercegszőlősön és Szentlászlón. A nem magyar tannyelvű általános iskolákban bevezetett fakultatív magyar nyelvoktatásnak köszönhetően nyelvünk, kultúránk, népi táncaink azokon a területeken is megtalálhatók, amelyeken már csak szórványban élnek nemzettársaink. Jelenleg 23 intézményben több mint 800 diák jár anyanyelvápolásra. Az oktatásnak ebben a formájában résztvevő diákoknak nyújt bemutatkozási lehetőséget 13 éve a Merki Ferenc Anyanyelvápoló Szemle.
Az idei találkozó a házigazda laskói általános iskola diákjainak műsorával kezdődött. Majd Kovacsevity Anna, az intézmény igazgatója, a pedagógusfórum alelnöke köszöntötte a részvevőket, elmondva, hogy a rendezvény elsődleges célja az, hogy a gyerekek találkozzanak, ismerkedjenek, barátkozzanak egymással, hogy megnézhessék a többi tanulócsoport produkcióját, illetve hogy a diákokkal foglalkozó pedagógusok betekintést nyerhessenek egymás munkájába.
A Csákról, Berakról, Ójankovácról, Ivanovciról, Szentlászlóról, Antunovacról, Ivanovacról, két eszéki iskolából, Kiskőszegről, Hercegszőlősről, Pélmonostorról, Dárdáról, Bellyéről érkező, valamint a laskói csoportok az anyanyelvápoló órák során tanult versekkel, népi táncokkal és gyerekjátékokkal léptek föl egymás előtt.
Az esemény végén Keresztes Árpád, a pedagógusfórum volt elnöke és a laskói iskola korábbi igazgatója köszönte meg egy-egy csokorral és oklevéllel az anyanyelvápoló tanárok munkáját, valamint a fellépő diákok is elismerésben részesültek.
A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet támogatta.
{fcomments}













