Anyák napi műsor és kézimunka-kiállítás Csúzán

30

A csúzai Nőegylet a Jókai Mór Kultúregyesülettel együttműködve anyák napi ünnepséget szervezett vasárnap a Kossuth-házban, melynek központi eleme volt a kézimunka-kiállítás.

A csúzai Nőegylet tevékenysége ma is ugyanazt a célt szolgálja, mint a több mint negyed évszázaddal ezelőtti megalakulásukkor: összejöveteleiken, melyek középpontjában a kézimunka-készítés gyakorlása áll, hagyományt ápolnak és továbbadják azt a következő generációknak, társalgási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak a falusi nőknek, asszonyoknak.

Az egyesület a csúzai Jókai Mór Kultúregyesülettel közösen idén is megrendezte anyák napi kézimunka-kiállítását. A programra a csúzai Kossuth-házban került sor. Pinkert Ida, a Nőegylet elnök asszonya köszöntötte az egybegyűlteket, többek között Kozár Józsefet, a Hercegszőlősi járás magyar kisebbségi önkormányzatának, valamint a helyi HMDK-alapszervezet elnökét, a pélmonostori Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet és az Oázis Nyugdíjas Egyesület tagjait.

Majd a Jókai Mór KE Hajnalcsillag tánccsoportjának fellépéséből, valamint Pinkert Ilona, a Pódium Amatőr Színjátszó Társulat elnökének alkalmi szavalatából álló rövid kultúrműsor következett. A kultúregyesület Szivárvány rajzcsoportja is kivette a részét a programból, munkáiból kiállítást rendeztek, ezenkívül tagjai anyák napi ajándékokat készítettek, amelyekkel a műsor végén megörvendeztették a részt vevő édesanyákat, nagymamákat.

Ezt követően megnyílt a kézimunka-kiállítás, a Kossuth-ház termeiben a kézimunkázó asszonyok szebbnél szebb hímzett terítői, csipkéi kaptak helyet, részletgazdagságukból is látható volt, hogy nagy-nagy szakértelemmel és szeretettel készültek.

A Nőegylet rendezvényét a Jókai Mór Kultúregyesület, a csúzai HMDK-alapszervezet és a Hercegszőlősi járás támogatta.