Ami a földben megterem mindenütt

0
352
10-kenyernap

Laskó – A Laskói Általános Iskolában múlt kedden kenyérnapot tartottak, amit egy kiállítással kötöttek össze.

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16-a legyen a kenyér világnapja. A világnap célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének – az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó, fontos energiaforrásnak -, a kenyérnek a jelentőségét.
A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek, a sütödék adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják.
A Laskói Általános Iskolában hagyományosan minden évben megemlékeznek a kenyérnapról. Idén ezt egy kiállítással kötötték össze, melynek témája a föld termései volt. A diákok napokon keresztül szorgalmasan készülődtek az eseményre.
– A mi osztályunk standján rengeteg őszi termés volt látható, hoztunk diót, gesztenyét,  dísztököt, padlizsánt és sok mást is. Természetesen sütemények is helyet kaptak az asztalon, de mi elsősorban a díszítést igyekeztünk minél szebben megoldani – nyilatkozta lapunknak Déra Dávid nyolcadik osztályos tanuló.
Hogyan készül a kenyér?
A kenyérnapra énekszámokkal is készültek az alsó tagozatosok, a tanárok pedig egy kiselőadást tartottak arról, miért is fontos a kenyérnap, illetve arról, hogyan is készül a kenyér.
– A gyerekek maguk döntötték el és beszélték meg, hogy mit is hoznak a kiállításra. Jó és hasznos dolog, hogy megtanulták, hogyan is készül a kenyér, és milyen termékeny a földünk, hányféle terméssel gazdagítja asztalunkat, valamint azt is, mennyi munkával jár a termesztésük – mondta Lisztovics Irma magyartanár.
A diákok nagyon kreatívan oldották meg a feladatot, és az iskola zsibongója igazi őszi hangulatot árasztott.