Állampolgárság befektetésért: egyre több gazdag fektet be Crna Gora-i és ciprusi útlevélbe a koronavírus miatt

0
10

Crna Gora és Ciprus a fő célpont, de minden olyan ország szóba jöhet, ahol alacsony a fertőzöttség és jó az orvosi ellátás.

A járvány kitörése óta 49 százalékkal többen érdeklődtek a Henley&Partners tanácsadócégnél, amely gazdagokat segít különböző országok útleveleihez. Ne gondoljunk illegális ügyekre, hiszen sok állam ad okmányokat – az angolban citizen-by-investment programnak (CIP) nevezik, azaz állampolgárság befektetésért –, ha az érdeklődő megfelelő összeget fektet be az országban.

A folyamat nem új, de korábban az adóelkerülés céljából vásároltak útlevelet, vagy azért, hogy diverzifikálják a portfóliójukat, illetve néha szerepet játszott az is, hogy milyen a szóban forgó országban az egészségügy, illetve az oktatás színvonala, addig most a koronavírus miatt pörgött fel az üzletág, az említett tanácsadócégnél például 42 százalékkal nőtt a megindított ügyek száma.

A legfőbb célpontoknak most Crna Gora és Ciprus számít, de Málta is a legkeresettebbek között van. Persze az árak is különböznek: Cipruson például 2,5 millió dollárt kell befektetni, de ezért uniós útlevelet kapnak a kiváltságosok, amivel szabadon lehet utazni a világban. Crna Gora jóval olcsóbb, mert az ország még nem tagja az EU-nak: ott „csak” 294 ezer dollár a belépő ára.

Ugyancsak népszerű Új-Zéland, ahol legutóbb 100 nap elteltével találtak új koronavírus-fertőzöttet. „A legtöbben azt csinálják, hogy létesítenek egy biofarmot 10 millió új-zélandi dollárért. Ezért megkapják az útlevelet, és lesz egy hely is a világban, ahova szükség esetén el lehet menekülni a járvány elől” – nyilatkozta Dominic Volek, a tanácsadó cég vezetője a CNN-nek, aki szerint a gazdagok nem 5-10, hanem inkább 100 évre terveznek, így a következő világjárványokat figyelembe véve döntenek. És az is ezen országok mellett szól, hogy az általános vélekedés szerint a kisebb országok jobban tudják kezelni a vírusválságot: több népszerű karibi országban alig voltak eddig fertőzöttek. (hvg.hu)