Áldozócsütörtöki búcsú Rétfaluban

0
23

Ha áldozócsütörtök, akkor rétfalusi búcsú. A több mint hét évtizede működő Népkör Magyar Kultúregyesület a múlt héten tartotta meg egyik tradicionális rendezvényét, amelyen a hagyományápoláson volt a hangsúly.

Az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület 1946-ban alakult, évente számos rendezvényt, megemlékezést tartanak. 2000 óta minden évben megszervezik az áldozócsütörtöki búcsút, amelyre csak a pandémia okozta kényszerszünet miatt nem került sor. Idén azonban ismét magyar népviseletbe öltözött táncosok vonultak föl és jól ismert magyar dallamok hangzottak fel Rétfaluban. Az esemény minden évben a rétfalusi református templomban istentisztelettel kezdődik, ez idén sem volt másképp. Az idősebb rétfalusiak visszaemlékezése szerint régen a szertartás után a templom alatti mezőn került sor a búcsúra, amely egy nagy majálishoz hasonlított, majd este a helyi kocsmában reggelig tartott a mulatság.

– A második világháború előtt ünnepelték ily módon a mennybemenetel napját. Abban az időben a mostani ügetőpályán gyülekeztek, ott voltak a körhinták, a cukrászok és egyéb árusok. A második világháború vetett véget ennek, majd 2000-ben elevenítettük fel ezt a hagyományt a lakosság kérésére. Tánccsoportok vonultak fel az utcán, őket a Csáki Betyárok kísérték. A Petőfi utcában néhány ház előtt asztalokat állítottak fel, onnan kínálták étellel-itallal a táncosokat, a kíséretüket és minden érdeklődőt. A körmenetet a szokásokhoz híven idén is Ferenc László vezette – mondta el Magdika Dániel, a Népkör Magyar Kultúregyesület elnöke.

A felvonulók a Magyar Rétfalu nevű vendéglőig (Varga kocsma) haladtak, majd a Népkör udvarán folytatódott a mulatság, ahol táncos vacsorával zárták a búcsút.