Rijeka – Szeptember első hétvégéjén rendezték meg az 5. kisebbségi alkotótábort, a napokban pedig megalakult a Rijeka Városi Magyar Kisebbségi Önkormányzat.
A HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei szervezetének szervezésében szeptember 3-5-ig tartott a rijeka városi kisebbségek ötödik alkotótábora.
– Az évenként sorra kerülő rendezvényen idén a ruszin, a szlovák, a szlovén, az ukrán és a magyar kisebbség képviseletében összesen 12 személy vett részt. A három nap alatt készített alkotásokból az utolsó napon egy kiállítást is rendeztünk. De szeretnénk egy nagyobb szabású tárlatot is tető alá hozni a szeptember végi etno-találkozón, ahol az öt év alkotótáborainak a legsikeresebb darabjait állítanánk ki. Erre az alkalomra egy soproni magyar táncegyüttest hívtunk meg, akik a hagyományos magyar táncokból tartanak majd egy bemutatót – mondta el lapunknak Viola Éva, a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesületének a vezetője, aki arról is beszámolt, hogy a napokban tartotta alakuló ülését a városi magyar kisebbségi önkormányzat is. A testület elnöknek dr. sc. Pogány Tibort, alelnöknek pedig Tórić Valériát választotta meg.