Aki nem „legalizálja” a tyúkólat, a vizet se vezetheti be…

265
11-tyukol

Több hírműsor is foglalkozott azzal, hogy az egyik faluban addig nem vezetik be a vizet, amíg a lakosok nem „legalizálják” mellékhelyiségeiket, illetve a tyúkólat és a fáskamrát. Közben arról is egyre több szó esik, hogy mintegy 135 ezer mezőgazdasági célt szolgáló épületre sincs engedély.

Korábban írtunk róla, hogy több tízezer kúnába is kerülhet, ha valaki az engedély nélkül épített épületet legalizálni szeretné. Szerintem nagyon kevés embernek van az ellen kifogása, hogy a tengerparti nyaralók, apartmanok tulajdonosait arra kötelezik, hogy az engedély nélkül épült objektumokat utólag engedélyeztessék, de az már nevetséges, ami az egyik faluban történik, ahol amiatt nem vezethetik be a vizet, mert nincs építési engedélyük a tyúkólra, a fáskamrára vagy a kinti WC-re.
135 ezer illegálisan épült mezőgazdasági objektum
De mezőgazdászaink is háborognak, hiszen mintegy 135 ezer, mezőgazdasági célt szolgáló épületre sincs engedély. Eszék-Baranya megyében 20 ezerre becsülik az ilyen épületek számát. A Horvát Mezőgazdasági Kamarában úgy vélik, hiába az uniós követelmény, ha falvaink, mezőgazdászaink még nagyon messze vannak az uniós színvonaltól. És a szlovén példát hozzák föl, ahol majd tíz év állt a mezőgazdászok rendelkezésére, hogy legalizálják épületeiket, ráadásul mindössze pár ezer kúnáért, míg a lengyel gazdáknak semmit sem kellett fizetniük az engedélyekért.
Ha körülnézünk falvainkban, láthatjuk, hogy minden családi ház mellett van legalább egy olyan melléképület, amely engedély nélkül épült, és nem nehéz megjósolni, hogy egy éven belül a tulajdonosok töredéke tudja majd csak „lepapírozni” objektumát.