„Ahol az ének, ott az otthon” – nemzetiségi kultúrműsor Splitben

108

Véget ért a Szent Dujam tiszteletére rendezett városnapi ünnepség Splitben. A nemzetiségi kultúrműsorban 8. alkalommal mutatkoztak be a város kisebbségi egyesületei. A HMDK Split-dalmát megyei egyesületének Dankó Pista Népdalköre is fellépett.

Split város védőszentjének, Szent Dujamnak (Domnius) a napja egyben a tengerparti nagyváros napja is. „Ahol az ének, ott az otthon” – ez volt a mottója a városnapi ünnepség nemzetiségi kultúrműsorának, amelyen a városban élő kisebbségek kultúregyesületei mutatták be tevékenységüket.

A spliti HMDK-alapszervezet Dankó Pista Népdalköre az elejétől fogva részt vesz a rendezvényen, ezúttal is színes népdalcsokorral lépett színpadra.

– Kórusunk repertoárját Ko-menda László karmester állította össze és készítette elő – mondta el lapunknak Tripolszki Anikó, az egyesület elnöke.
Az esten összesen hét művészeti együttes lépett fel szavalatokkal, tánckoreográfiákkal és énekcsokrokkal. A Horvát Hadsereg Otthona (Dom hrvatske vojske) előtermében minden résztvevő kisebbség kézműves munkákból, képekből, könyvekből álló kiállítás keretében mutathatta be saját hagyományait, de a nemzetiségi ételek is terítékre kerültek. Magyar egyesületünk asztalánál Tripolszki Anikó zserbóját, almás pitéjét és a szerelmes levél nevű süteményét kóstolhatták meg a vendégek.